http://908456.zoqxoq1s.asia/9-kulfold/9552-lengyelorszag-2022-ben-kapja-meg-az-elso-patriot-raketautegeket#sigProId88f14f5060
Lengyelország 2022-ben kapja meg az első amerikai gyártmányú Patriot-rakétaütegeket, a következők pedig 2024-ben érkeznek - mondta el a lengyel közszolgálati hírtelevíziónak (TVP Info) kedden a lengyel kormányfő.
Mateusz Morawiecki azzal összefüggésben nyilatkozott, hogy szerdán Varsóban szerződést írnak alá a ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítésére alkalmas Patriot-rendszer első elemeinek beszerzéséről.
A lengyel kormányfő szerint a Patriot-ütegek minden eddiginél nagyobb mértékben járulnak majd hozzá Lengyelország légterének biztonságához, az ügylet pedig a magas fokú politikai és katonai együttműködésről tanúskodik.
A rendszer korszerűségét méltatva Morawiecki kiemelte többek között a 360 fokos radarlefedettséget.
A kormányfő arra is kitért, hogy a szerződést megelőző tárgyalások során Varsó és Washington megegyezett az úgynevezett offset-szerződésekről. A Raytheon és a Lockheed Martin fegyvergyártókkal múlt héten kötött, mintegy 950 millió zlotyt (225 millió euró) érő, tíz évre szóló offset-megállapodások értelmében a beszerzendő rendszer egyes elemeit Lengyelországban fogják gyártani, illetve fejleszteni.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy a Patriot-ütegek beszerzése miatt elmérgesedhetnek-e az orosz-lengyel kapcsolatok, Morawiecki leszögezte: Varsó "minél barátibb kapcsolatokat" szeretne az összes szomszédos országgal, beleértve Oroszországot is. "Természetesen nem vagyunk naivak,(...) és a legjobb az lesz, ha a jövőben e baráti kapcsolatokat katonai erőnk és a NATO szolidaritása is megerősíti" - fűzte hozzá.
Azt illetően, hogy a Patriot-rendszer beszerzésére Moszkva a tömegpusztító fegyverek telepítésével válaszolhat a Lengyelországgal határos kalinyingrádi exklávéjában, Morawiecki elmondta: Oroszország "minden pillanatban tehet különféle dogokat, hiszen közel van határainkhoz, emiatt viszont Lengyelországnak nem kell védtelennek maradnia".
A még 2015 áprilisában, az előző kormány idején az ukrán válság kapcsán előirányzott beszerzést az eddig legnagyobb lengyel fegyveripari ügyletnek minősítik. A washingtoni külügyminisztérium tavaly novemberben hagyta jóvá a 10,5 milliárd dollár értékű eladást. Varsó ezt követően még tárgyalt az ügylet végleges értékéről, mely sajtóértesülések szerint jelentősen, 5,25 milliárd dollárra csökkenhetett. Morawiecki kedden "nagyon jól kialkudott" szerződésről tett említést.
Varsóban aláírták az első Patriot-rakétaütegek beszerzéséről szóló szerződést
Aláírták szerdán Varsóban az első amerikai Patriot-rakétaütegek beszerzéséről szóló szerződést: a 4,750 milliárd dollár értékű, 2022-24-ben megvalósuló, két ütegre szóló ügylet a lengyel rakétavédelmi rendszer kiépítésének első fázisa.
A szerződést lengyel részről Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter írta alá, Andrzej Duda lengyel államfő, Mateusz Morawiecki kormányfő és Paul W. Johnson, az Egyesült Államok varsói nagykövete jelenlétében.
A szerződés értelmében Lengyelország 2022-2024-ben megkapja a ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítésére alkalmas Patriot-rendszer első két ütegét. Paul W. Johnson megerősítette: áprilistól tárgyalnak a program második fázisáról, melynek keretében Varsó az új rakétákon kívül 360 fokos radarlefedettséget biztosító berendezéshez jut.
Mint Blaszczak elmondta, a szerződés értéke 4,750 milliárd dollár, amely a legmagasabb érték a lengyel hadsereg beszerzéseinek történetében. Korábbi lengyel sajtóértesülések szerint Varsónak sikerült lealkudnia a szerződés összegét, minthogy a washingtoni külügyminisztérium tavaly novemberben 10,5 milliárd dollár értékű adásvételt hagyott jóvá.
Blaszczak fontosnak nevezte, hogy a Patriot rendszerhez kapcsolódó, múlt héten kötött úgynevezett offset-megállapodások értelmében Lengyelország korszerű technológiákhoz is jut. Ezzel a Raytheon és a Lockheed Martin fegyvergyártókkal múlt héten kötött, mintegy 950 millió zloty (225 millió euró) értékű, tíz évre szóló megállapodásokra utalt, melyek alapján a beszerzendő rendszer egyes elemeit Lengyelországban fogják gyártani, illetve fejleszteni.
Blaszczak kiemelte továbbá: a beszerzés részét képezi az IBCS tűzvezetési rendszer és radar is. Az amerikai nagykövet ezzel kapcsolatban elmondta: Lengyelország az első olyan partnere az Egyesült Államoknak, mely az amerikai hadsereggel párhuzamosan a Patriot rendszernek az IBCS-szel felszerelt, legkorszerűbb változatával rendelkezik majd.
Azt, hogy a lengyel hadsereg a beszerzés révén kompatibilis lesz az amerikaival, Blaszczak is hangsúlyozta, és azzal hozta ezt összefüggésbe, hogy Lengyelországban tavaly óta NATO-alakulatok, ezen belül amerikai egységek állomásoznak.
Mateusz Morawiecki kormányfő beszédében többek között rámutatott: Lengyelország biztánságának megerősítése egész Közép-Európa biztonságát erősíti.
Lengyelország 2015 áprilisában, az előző kormány idején az ukrán válság kapcsán döntött összesen nyolc Patriot-üteg beszerzéséről a Wisla (Visztula) légvédelmi program keretében.
Forrás: MTI