Egy titkos törvényességi felmérésben, amely az Egyesült Államok egyre nagyobb kibernetikai fegyverarzenáljának használatáról szólt, arra a megállapításra jutottak, hogy Barack Obama elnöknek jogában áll elrendelni megelőző kibertámadást, ha az országnak bizonyítéka van arra vonatkozóan, hogy külföldről súlyos internetes támadás fenyegeti - közölte hétfőn meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva a The New York Times.

A lap szerint az amerikai kormányzat a következő hetekben hagyja jóvá azokat a szabályokat, amelyek meghatározzák majd a haderőnek, hogy hogyan védekezhet vagy lendülhet ellentámadásba egy jelentősebb kibertámadás esetén. Az új irányelvek szabályozni fogják azt is, hogy a hírszerző szolgálatok potenciális támadásra utaló jelek után kutatva milyen esetekben kutathatnak át távoli számítógépes hálózatokat, vagy - elnöki jóváhagyás esetén - hogyan támadhatják romboló kódokkal Amerika ellenségeit abban az esetben is, ha a szóban forgó ellenséggel az ország nem áll nyílt háborúban.

A The New York Times szerint a kibernetikai hadviselésre vonatkozó szabályok, csakúgy, mint azok, amelyek a drónokkal folytatott hadviselésre vonatkoznak, titkosak lesznek. Megalkotásukban kulcsszerepe volt az elnök terrorelhárítási tanácsadójának, John O. Brennannak, aki hamarosan a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójává lép elő, ha jelölését a szenátus jóváhagyja.

A lap emlékeztetett arra, hogy a Pentagonon belül nemrég kiberparancsnokság alakult, és hogy a számítógépes hálózatok elleni hadviselésre szánt keretek abban az esetben is nőni fognak, ha a katonai büdzsé összességében zsugorodik.

Az új kiberpolitikai irányelvekre nagy hatást gyakorolt a terrorelhárítás gyakorlatának az elmúlt évtizedben végbement fejlődése. A kiberhadviselésre ugyanaz a munkamegosztás lesz jellemző, mint a terrorelhárításra: a haderő a nyílt műveleteket folytatja le a hadviselés szabályai szerint, a hírszerző szervek pedig titkos dróntámadásokat és kommandós akciókat hajtanak végre olyan területeken, amelyeket hivatalosan nem minősítettek háborús övezetnek.

A lap szerint Obama eddig egyetlen alkalommal, első elnöksége elején hagyta jóvá kibernetikai fegyverek bevetését: az akció célpontjában az iráni urándúsító létesítmények számítógépes hálózatai álltak. Az Olimpiai Játékok fedőnevű műveletet még George W. Bush elnöksége alatt a Pentagon készítette elő, de az elnöki utasításra átkerült az elektronikus és kibernetikai műveletekre szakosodott Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) irányítása alá.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 745 898 megtekintés

Videó: 52 382 691 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493610

Jelenleg az oldalon

16
Online

Interreg CE1013 REFREsh