Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár felszólította Oroszországot, hogy vonja vissza csapatait az ukrán határ térségéből - közölte helyi idő szerint csütörtök este a Fehér Ház.

Az amerikai elnök a texasi Austinból Washingtonba tartva, különgépének fedélzetéről telefonon beszélt a német kancellárral a kelet-ukrajnai helyzetről, ahol szakadárok, "a jelek szerint Moszkva támogatásával", "összehangolt kampányt folytatnak", amelynek célja az izgatás, a szabotázs, valamint az ukrán állam aláásása és destabilizálása - derül ki a közleményből.

A két vezető eszmecserét folytatott az ukrán, az orosz és az amerikai külügyminiszter, valamint az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottjának küszöbönálló európai találkozójáról is. Obama és Merkel emellett méltatta az ukrán kormány erőfeszítéseit arra, hogy előrelépést tegyen az alkotmányreform, a decentralizálás és a demokratikus választások biztosításának területén. Kiemelték annak fontosságát is, hogy a nemzetközi közösség hathatós pénzügyi támogatást nyújtson Ukrajnának.

A közlés szerint Obama elnök hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az Egyesült Államok, az Európai Unió és más nemzetközi partnerek készek legyenek újabb szankciókkal fogadni a további orosz eszkalációt.

Az elnök és a kancellár folytatni kívánja a megbeszélést Merkel közelgő washingtoni látogatása alatt - áll a közleményben.

Nem fogadtak el újabb szankciókat Moszkva ellen a G7 csoport pénzügyminiszterei

Nem fogadtak el újabb gazdasági büntetőintézkedéseket Oroszország ellen a világ vezető ipari országait tömörítő G7 csoport tagjai csütörtöki washingtoni tanácskozásukon, közös közleményükből ugyanakkor kiderül, hogy tárgyaltak az ukrajnai helyzetről, beleértve a pénzügyi szükségleteket is.

A megbeszélést megelőzően Jack Lew amerikai pénzügyminiszter - orosz kollégáját, Anton Sziluanovot fogadva - arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok kész "újabb jelentős szankciókat" bevezetni, ha Oroszország elmélyíti az ukrajnai válságot. A miniszter törvénytelennek nevezte a Krím félsziget Oroszország általi elcsatolását.

Az amerikai tárcavezető kormányának komoly aggodalmát fejezte ki egy Irán és Oroszország közötti, "kőolajat élelmiszerért" típusú ügylet esetleges létrejötte miatt is, amely - mint mondta - nem egyeztethető össze a Teherán elleni nemzetközi szankciók rendszerével.

A G7 csoport (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Kanada, Japán) pénzügyi vezetői - csakúgy, mint az orosz miniszter - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tavaszi tanácskozására érkeztek az amerikai fővárosba. Az IMF a várakozások szerint 18 milliárd dollárnyi hitelt, a Világbank pedig további 3,5 milliárd dollárnyi támogatást nyújt majd Ukrajnának.

Olekszandr Slapak ukrán pénzügyminiszter és Sztepan Kubiv, az ukrán központi bank elnöke Washingtonban csalódottságának adott hangot a G7 csoport állásfoglalása miatt, és további gazdasági büntetőintézkedéseket sürgetett Oroszország ellen. Slapak kijelentette, hogy az IMF-hitel első részletét - amelynek fogadásához szerinte már valamennyi feltételt teljesítettek - Kijev nem az orosz adósság törlesztésére fogja fordítani.

Közös vacsorával megkezdték találkozójukat csütörtökön a húsz legnagyobb fejlett és felzárkózó ipari országot magában foglaló G20 csoport pénzügyminiszterei is. Ennek a tömörülésnek Oroszország is tagja. Az eszmecsere pénteken folytatódik.

Mindkét találkozón megemlékeztek Jim Flaherty volt kanadai pénzügyminiszterről, akinek halálát aznap jelentették be. A 64 éves szakember mindössze három héttel ezelőtt mondott le nyolc éve kezdődött tárcavezetői megbízatásáról, addig a leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszter volt a G7 csoportban. Flaherty a miniszteri csoportosulások közkedvelt és nagyra becsült tagja volt.

Barack Obama amerikai elnök egyébként már márciusban találkozott a G7 csoport többi tagállamának a vezetőivel. A tanácskozás részvevői úgy döntöttek, hogy meghatározatlan ideig felfüggesztik az együttműködésüket Oroszországgal a G8 csoporton belül, és bojkottálni fogják e csoport Szocsiba tervezett nyári csúcstalálkozóját.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 746 450 megtekintés

Videó: 52 382 971 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493759

Jelenleg az oldalon

88
Online

Interreg CE1013 REFREsh