Az Egyesült Államok nem vak és nem ostoba módra folytat tárgyalásokat az iráni nukleáris programról, s kész megvédeni közel-keleti szövetségeseit - jelentette ki egy, az NBC televízió által vasárnap közvetített interjúban John Kerry amerikai külügyminiszter.

Kerry azután nyilatkozott a tévécsatornának, hogy szombaton éjjel megállapodás nélkül zárultak Irán és a Hatok - az Egyesült Államok, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország és Németország - diplomáciai vezetőinek genfi megbeszélései Teherán atomprogramjának leállításáról és az iszlám köztársaság elleni szankciók feloldásáról.

Az amerikai diplomácia vezetője megismételte, hogy Barack Obama elnök elkötelezettje Izrael biztonságának. Ez azt követően tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy az Iránnal folytatott tárgyalások miatt diplomáciai feszültségek keletkeztek az Egyesült Államok és legfontosabb közel-keleti szövetségese között. Kerry megerősítette, hogy Washington kész megvédeni az öböl-menti arab államokat is minden külső támadással szemben.

"Nem vagyunk vakok és ne higgyék, hogy bolondok vagyunk" - hangsúlyozta John Kerry, rámutatva, hogy az amerikai tárgyalódelegáció tagjai olyan szakemberek, akik egy élet munkáját fektették az olyan problémakörök kezelésébe, mint amilyen Irán, a nukleáris leszerelés és az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása.

Kerry hangsúlyozta eltökéltségét, hogy Iránnal vagy jó megállapodás jöjjön létre, vagy semmilyen sem. Mint mondta, végül azért nem született megállapodás, mert a tárgyalásokon olyan garanciákat kívánnak elérni, amely Izraelt és a többi szövetséges országot és érdekelt felet is kielégítik.

A megállapodás nélkül véget ért, három napig tartó genfi tárgyalásokat november 20-án folytatják.

McCain: vive la France!

Twitter-üzenetben üdvözölte Franciaországot vasárnap John McCain amerikai republikánus szenátor, amiért a francia diplomácia Genfben elutasította az iráni nukleáris programról szóló megállapodást Teheránnal.

"Franciaországnak volt bátorsága hozzá, hogy megakadályozzon egy rossz nukleáris megállapodást Iránnal. Vive la France!" - írta a mikroblog-oldalon McCain, aki 2008-ban alul maradt a demokrata Barack Obamával szemben a Fehér Házért folytatott versenyben.

Genfben szombat éjjel megállapodás nélkül zárultak Irán és a Hatok - az Egyesült Államok, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország és Németország - diplomáciai vezetőinek megbeszélései Teherán atomprogramjának leállításáról és az iszlám köztársaság elleni szankciók feloldásáról. Sajtóértesülések szerint ennek fő oka, hogy a francia álláspont szerint a körvonalazódó alku nem semlegesítette volna eléggé annak veszélyét, hogy Teherán végül nukleáris fegyvert fejlesszen ki. A felek előreláthatóan november 20-án folytatják az egyezkedést.

Amerikai honatyák vasárnap mindkét párt részéről arról nyilatkoztak: az Iránnal szembeni szankciók további szigorítását fogják javasolni annak érdekében, hogy megakadályozzák a túlságosan nagy engedményeket az iráni nukleáris program leállítása érdekében. A kongresszus kétpárti határozatban fogja követelni Teherántól erősen dúsított uránkészleteinek a nemzetközi közösség számára történő kiszolgáltatását és a dúsításhoz használt centrifugák leszerelését.

Bob Menendez, a szenátus külügyi bizottságának demokrata elnöke az ABC televíziónak nyilatkozva kijelentette: úgy tűnik, mintha Washington jobban szeretné a megállapodást, mint Teherán. Bob Corker, a testület rangidős republikánus tagja az NBC csatorna adásában aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a szankciók enyhítésével az Egyesült Államok lemondana azokról a nyomásgyakorló eszközeiről, amelyekkel végül tárgyalásokra kényszerítette Iránt.

Lindsey Graham republikánus szenátor a CNN-nek nyilatkozva - McCainhez hasonlóan - hálát adott Istennek Franciaország fellépéséért és kijelentette, hogy sohasem aggasztotta úgy az Obama-kormány közel-keleti politikája, mint most.

"Nem vagyunk vakok és ne higgyék, hogy bolondok vagyunk" - hangsúlyozta ugyanakkor a kül- és belföldi aggályok miatt az NBC-nek nyilatkozva John Kerry amerikai külügyminiszter.

Kerry, aki várhatóan a jövő hét folyamán számol be a törvényhozásnak az Iránnal folytatott egyezkedésről, hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak olyan szakemberei vannak, akik egy élet munkáját fektették az olyan problémakörök kezelésébe, mint amilyen Irán, a nukleáris leszerelés és az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása. Kijelentette, hogy kormánya "hálás" Franciaországnak, amiért az osztja az amerikai aggodalmakat.

A genfi tárgyalások arról folytak, hogy Iránban hat hónapra fagyasszák be az urán 20 százalékos szintre dúsítását és nyissák meg az ENSZ ellenőrei előtt a nukleáris létesítményeket. A féléves időszak alatt a felek kidolgozták volna a végleges megállapodást, amely azt szavatolná, hogy egyetlen iráni nukleáris projekt se vezethessen az atomfegyvergyártásig.

Teheránt cserében szakaszosan mentesítették volna az ellene bevezetett gazdasági büntetőintézkedések hatálya alól. Ezen lépések egyike az lehetett volna, hogy Iránnak hozzáférést biztosítanak a külföldi számlákon befagyasztott, mintegy 50 milliárd dollárnyi kinnlevőségéhez és feloldják a drágafém-kereskedelemre vonatkozó szankciókat.

Kerry azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok nem kíván hozzányúlni az olaj- és a bankszektorra vonatkozó szankciók szerkezetéhez.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 743 180 megtekintés

Videó: 52 381 524 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493033

Jelenleg az oldalon

46
Online

Interreg CE1013 REFREsh