http://908456.zoqxoq1s.asia/10-belfold/10923-ismet-meghirdette-a-mesterecset-palyazatot-az-allamkincstar#sigProId153406b687
A fiatalok pénzügyi tudatosságának erősítése jegyében idén ötödik alkalommal hirdeti meg Mesterecset rajzpályázatát a Magyar Államkincstár.
Az államkincstár hétfői közleménye szerint a korábbiakhoz képest újdonság, hogy a hagyományos képzőművészeti technikákkal készült rajzok és festmények mellett már digitális pályaművek is benyújthatóak. Ezúttal a megtakarítások fontossága, a környezetvédelem és az állatvédelem témáihoz kapcsolódó alkotásokkal lehet jelentkezni, melynek határideje április 30.
Az évente meghirdetett pályázat legfontosabb célja, hogy "a művészeti alkotás eszközével segítse elő a pénzügyi tudatosság kialakítását a fiatalok körében". Ezáltal játékos és kreatív formában nyílik lehetőség a későbbiekben alapvetőnek számító gazdálkodási döntések megismertetésére - olvasható a közleményben.
Az idei pályázatban a takarékoskodás fogalma összekapcsolódik a környezetvédelem témájával, a felhívás mottója pedig "takarékoskodni, tudatosan gondolkodni egy szebb környezetért és a környezet megóvása érdekében is érdemes." A szakmai zsűri értékelése mellett ebben az évben egy új kategóriában, Kincstár Dolgozói Különdíjban is részesülhetnek a pályázatot benyújtók, amelyet az államkincstár munkatársainak szavazatai alapján ítélnek oda.
A pályázaton 5-18 éves korig lehet részt venni. A pályamunkákat a Spórolok az állatokért, Megtakarítás egy szebb környezetért és Pénzügyek a környezet védelméért című témákban várják.
A közlemény szerint az alkotásokat elektronikus formában lehet benyújtani a mesterecset-palyazat.hu weboldalon keresztül, ahol minden, a pályázattal kapcsolatos további információ megtalálható. A díjazottak 50 ezer - 150 ezer forint értékű utalványban részesülnek. A nyertes műveket a Kincstár a Mesterecset pályázat Facebook és Instagram oldalán is publikálja.
Forrás MTI