Japán tizenhat működőképes atomerőművének egyike sem felel meg a szigetország atomenergetikai hatósága által hozott biztonsági előírásoknak, ezért közeljövőbeli újraindításuk egyre valószínűtlenebb - írta az Aszahi Simbun japán napilap vasárnap.

A lap az erőműveket üzemeltető tíz energiaszolgáltatót kérdezte meg a 2011-es fukusima erőműbaleset után kidolgozott új biztonsági előírásokkal kapcsolatban.

A válaszokból kiderült, hogy kilenc erőmű esetében egyelőre azt sem tudni, hogy azok mikorra lesznek képesek teljesíteni a szabványokat.

Az atomenergetikai hatóságnál júliustól kérelmezhetik az üzemeltetők a reaktorok újraindításához szükséges biztonsági vizsgálatok lefolytatását. Ugyanakkor a hatóság közlése szerint vélhetően egyik cég sem lesz képes júliusban benyújtani a kérelmet.

Egyelőre a 16 létesítmény egyike sem rendelkezik azzal a - hatóság által előírt - ventillációs rendszerrel, amely egy baleset esetén meggátolná a radioaktív anyagok kijutását a reaktortartályból. Ezek felszerelését még csak Japán 50 működőképes reaktorából kettőn kezdték meg.

Szintén csak két létesítmény rendelkezik cunamivédelmi berendezésekkel, habár három magaslaton elhelyezkedő erőmű esetében ezek nem szükségesek. Emellett mindössze hét erőműnek van földrengésbiztos készenléti kezelőterme, öt helyen - többek között a világ legnagyobb energiakibocsájtással rendelkező nukleáris létesítményében, a Kasivadzaki-Kariva erőműben - pedig a létesítmények alatti talaj törésvonalait vizsgálja a hatóság.

Korábban két erőmű alatt is aktív törésvonalakat véltek felfedezni a hatóság vizsgálóbizottságai, amelyek közül egyet vélhetően le kell majd szerelni.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 745 917 megtekintés

Videó: 52 382 695 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493614

Jelenleg az oldalon

15
Online

Interreg CE1013 REFREsh