http://908456.zoqxoq1s.asia/10-belfold/13576-miniszteri-biztos-fontos-beepiteni-a-helyi-tapasztalatokat-a-nemzeti-allatvedelmi-programba#sigProId552e3966ce
Fontos beépíteni a helyi tapasztalatokat a megújuló nemzeti állatvédelmi programba - hangsúlyozta a program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos sajtótájékoztatón, Győrben.
Ovádi Péter elmondta, hogy eddig négy egyetértési pillér alakult ki a megbeszéléseken. Az egyik ilyen pillér az ivartalanítási program fontossága, ennek folytatásáért helyben az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek segítséget kell nyújtani.
A második pillérként említette, hogy a felelős állattatásról már óvodai, iskolai környezetben is beszélni kell a gyermekeknek, mert lényeges, hogy helyes képük legyen róla.
A harmadik, hogy az illegális szaporítók ellen fel kell venni a harcot, a telepeket fel kell számolni, mert a kóbor állomány nagy részben ezekről a telepekről kerül ki - folytatta.
Hozzátette, az egyik lefontosabb pillér, hogy a civil szervezetek támogatásában a személyi jövedelemadó felajánlható egy százaléka és a lakossági támogatások után az államnak is szerepet kell vállalnia, mert a civil szervezetek adják ma Magyarországon az állatvédelem gerincét.
A miniszteri biztos kitért arra is, hogy Székesfehérvár és Zalaegerszeg után Győr a harmadik olyan város, ahol országjárása keretében megbeszélést folytatott a helyi hatóságok, civil szervezetek és önkormányzatok képviselőivel.
Győr és térsége az állatvédelmet tekintve jól áll, felkészült csapat foglalkozik az állatvédelemmel a hatóság, a civil szervezetek és az önkormányzat részéről - fogalmazott.
Simon Róbert Balázs, Győr és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy az állatok védelmének központi szerepe van az emberek életében. Hozzátette, hogy a megyeszékhelyen és környékén mintegy harminc éve zajlik szervezetten az állatmentés. Több civil szervezet is működik, amelyek az állatvédelemmel eredményesen foglalkoznak.
Nagy Péter, a győri Emberek az Állatokért Alapítvány menhelyvezetője azt mondta, hogy az állatvédelemnek kezd rangja lenni a társadalomban. Az alapítvány menhelyén évente mintegy hatszáz állatot gondoznak, emellett csaknem háromszáz állat ivartalanításában segítenek.
Forrás: MTI