Szíriában tevékenykednek az izraeli hadsereg különleges feladatokra kiképzett kommandósai, igyekezve nyomon követni, hogy a szíriai rezsim hova rejti vegyi-fegyver készletét - írta izraeli katonai forrásait idézve a The Sunday Times.

A vezető konzervatív vasárnapi brit lapnak egy izraeli bennfentes elmondta: Izrael éveken keresztül pontosan tudta, hogy hol tárolják a szíriai vegyi és biológiai fegyvereket. Az elmúlt egy hétben azonban az izraeliek olyan jelzéseket kaptak, hogy a vegyi és a biológiai hadianyagot új helyszínekre szállították és esetleg élesítették.

"Sürgősen meg kell tudnunk, hogy hol vannak (ezek a hadianyagok)" - mondta a brit lap izraeli forrása.

William Hague brit külügyminiszter előző napi nyilatkozata szerint a brit és az amerikai kormánynak bizonyítékai vannak arra, hogy a szíriai vezetés vegyi fegyverek bevetésére készül.

Hague szombaton a BBC-nek kijelentette, hogy London és Washington "erőteljes figyelmeztetést" küldött közvetlenül a szíriai kormánynak. Hozzátette: reméli, hogy Szíria "megszívleli" a brit-amerikai figyelmeztetést, annál is inkább, mivel mind az Egyesült Államok elnöke, mind a brit kormány "komolyan is gondolja" mindazt, ami e figyelmeztetésben szerepel.

A brit külügyminiszter mindazonáltal nem árult el részleteket sem az általa említett bizonyítékokról, sem a Damaszkusznak küldött figyelmeztetés tartalmáról.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 746 110 megtekintés

Videó: 52 382 754 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493642

Jelenleg az oldalon

16
Online

Interreg CE1013 REFREsh