http://908456.zoqxoq1s.asia/11-komlo/8033-szigetvaron-lezarult-a-zrinyi-emlekev#sigProIdfd503f8cc5
Lezárultak a Szigetváron a Zrínyi-emlékév programjai hétfőn azzal megemlékezéssel, amelyet a vár 328 évvel ezelőtti visszafoglalása évfordulóján rendezek a baranyai városban.
A magyar és horvát hagyományőrzők közreműködésével tartott ünnepségen megkoszorúzták a szigetvári Szent Rókus-plébániatemplom és a városháza falán elhelyezett emléktáblákat. Vass Péter (független) polgármester köszöntőjében Szigetvár visszafoglalásának történelmi részleteit felelevenítve hangsúlyozta: az 1689. február 13-án történt események, valamint Zrínyi Miklós 1566-ban bekövetkezett hősi halála "múltunk szerves része, azt ismernünk kell".
Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke egy szimbolikus kincsesládában adta át a polgármesternek a Baranya Megyei Értéktárba felvett szigetvári értékeket. Az Zrínyi-emlékévet értékelve Nagy Csaba a városházán tartott fogadáson úgy fogalmazott: nagyot lépett előre Szigetvár ügye. A kormány támogatásával számtalan kulturális program valósult meg, és elindult vár felújítása.
Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az egy évvel ezelőtt elindított emlékév programjai megvalósultak, több eseményük azonban jelenleg is fut, májusig újabb könyvkiadványok megjelentetését is tervezik. "A szigetvári hagyomány azonban nem lezárható, annak világa velünk él és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a következő években se kopjon meg a Zrínyi-örökség" - tette hozzá.
Az eseményen bemutatták azt a dokumentumfilmet, amely a Szigetvár melletti Szulejmán-sírkomplexum feltárásáról szól. A várban hétfőn az emlékévet bemutató kiállítás nyílt, valamint Zrínyi Miklós irodalmi és zenei emlékezetét is megidézték a város zeneiskolájában.
Forrás: MTI