http://908456.zoqxoq1s.asia/9-kulfold/1923-a-roman-euroszkepticizmus-szuletese#sigProId46ff2b51a0
Nemrégen még úgy tűnt, Romániában nem léteznek euró-szkeptikusok. Természetesen volt a polgároknak olyan csoportja, amely negatívan viszonyult az Európai Unióhoz vagy egészében a Nyugathoz, de semmilyen lehetőségük nem volt arra, hogy kihassanak a társadalmi vagy politikai diskurzusra.
A megbízható újságíró, politikus vagy társadalmi személyiség jellemzője volt a Nyugat, a liberális értékek, az Egyesült Államok és a NATO tisztelete. A román tévécsatornák minden évben közvetítették július 4-én, hogyan ünnepli az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége a függetlenség napját. Az ünnepségen jelen levő romániai politikusok pedig kifejezték csodálatukat és odaadásukat a „fő stratégiai partner” iránt. A Traian Basescu elnök leváltásával kapcsolatos legutóbbi referendum azonban élesen megváltoztatta a helyzetet.
Az EU vezetői, köztük José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke nyilvános támogatásban részesítette Basescu elnököt. Az ellenzék vezetői szerint Barroso nyomására vezették be a szavazásnál az érvényességi küszöböt, ami megmentette Basescut. A népszerűtlen román elnök élvezte egyes amerikai hivatalnokok és diplomaták támogatását. Mark Gitenstein, az USA bukaresti nagykövete pedig nem egyszer tett olyan nyilvános kijelentést, amelyet az elnökbarát sajtó Basescu támogatásának, míg az ellenzék a román ügyekben való durva beavatkozásnak tekintett.
A nyugati vezetők viselkedése a romániai társadalom egy részét valósággal sokkolta. Bizonyos fokig a kialakult helyzet aláásta az európai politikusok és hatalmi intézmények, az Európai Unió és a nyugati sajtó iránti bizalmat. Publikusan most először tűnt megengedettnek az EU és az USA bírálata, annak kijelentése, hogy a nyugati országokhoz fűződő viszonyban Romániának alárendelt a szerepe. A romániai újságírók és politikusok ezt ki is fejtették. Crin Antonescu volt ideiglenes államelnök tévéinterjújában azt állította, hogy a Nyugat nyomást gyakorolt rá, utalva arra, hogy ajánlatos lenne Basescu mielőbbi visszatérése az elnöki székbe. A román ellenzéki sajtó hemzseg az Európa és az USA elleni szalagcímektől: „Mit állíthat szembe a parlament a Merkel és a Gitenstein nyomásával?” „Miért segíti az amerikai nagykövetség Traian Basescut?” „300 év szabadság után ismét elveszítettük függetlenségünket”, „Gyarmat vagyunk” és így tovább.
Az inpolitics.ro portálnak adott interjújában Zoe Petre történész és publicista, Constantinescu elnök volt tanácsadója a helyzetet az európai és az amerikai politikusok akcióival magyarázza: „A médiában megfigyelhető Románia eltávolodása a Nyugattól, miután a Nyugat lenézi a romániai választók döntését. Szinte diktátori a viszony, amikor az európai és az amerikai hatóságok nem voltak hajlandók meghallgatni Traian Basescu ellenfeleinek érveit, és megismételték az elnöki propaganda által hangoztatott esztelen elgondolásokat. Mindez mély aggodalmat keltett. Romániában sokan sértettnek érezték magukat, mert a Nyugat nem akarta meghallgatni a nép hangját”.
A román eurószkepticizmus megszületése rövidtávon nemigen változtat az országban kialakult politikai helyzeten. Nincsenek olyan politikai erők, amelyek ki akarnák használni az Európa vagy az Amerika elleni jelszavakat. Az ellenzék vezetői elégedetlenek a nyugati politikusok tetteivel, ugyanakkor kijelentik, hogy szilárd és elkötelezett hívei az „észak-atlanti és az európai integrációnak”. Remélik, hogy a Nyugat megérti: ők is lehetnek olyan hűséges és megfelelő partnerek, mint Traian Basescu.
Forrás: ruvr.ru