Nem függ a Szíriában kilátásba helyezett amerikai csapatkivonástól a tervezett török hadművelet a Washington támogatta kurd milícia ellen - mondta a török külügyminiszter csütörtökön az NTV török hírtelevíziónak adott interjújában.

Mevlüt Cavusoglu emlékeztetett arra: Donald Trump amerikai elnök decemberben azután jelentette be, hogy kivonja Szíriából a mintegy 2000 ott állomásozó amerikai katonát, miután Törökország közölte, hogy hamarosan katonai beavatkozást indít Északkelet-Szíriában. A területet az Ankara által terrorszervezetnek tartott Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia tartja ellenőrzése alatt.   

A török külügyminiszter úgy vélte, hogy az amerikai biztonsági szervek próbálják eltántorítani Trumpot a döntésétől attól tartva, nehogy katonáik távozása után a törökök lemészárolják a szíriai kurdokat. Cavusoglu ismét leszögezte, hogy az YPG nem egy és ugyanaz a szíriai kurdok népcsoportjával. Az YPG arabok által lakott területeket is fennhatósága alatt tart - emlékeztetett, figyelmeztetve egyúttal, hogy ha nagyon elhúzódik az amerikai csapatkivonás, Törökország nemzetbiztonsági érdekből "a tettek mezejére lép". Ankara fenyegetésként tekint az YPG-re, ugyanis a Délkelet-Törökországban évtizedek óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szeparatistáival szövetséges terrorszervezetnek tartja.   

Cavusoglu jelezte: a nap folyamán telefonbeszélgetést tervez amerikai hivatali kollégájával, Mike Pompeóval.   

Kedden Ankarában tárgyalt az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton. Két nappal azután, hogy Jeruzsálemben kijelentette: Törökország Szíriában a kurdokat veszi célba. Bolton egyúttal azt követelte, hogy Ankara vállaljon kötelezettséget Washington kurd szövetségeseinek a biztonságáért.   

A török felet felháborította a kijelentés, Recep Tayyip Erdogan török elnök a legalávalóbb, legbecstelenebb és legrondább rágalomnak minősítette Bolton szavait, Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő pedig már közvetlenül a keddi tárgyalás után azt hangoztatta, hogy Törökország nem kér engedélyt senkitől egy újabb szíriai hadművelethez az YPG ellen.   

Cavusoglu csütörtöki interjújában az orosz Sz-400-as légvédelmi rakéták beszerzésének kérdésére is kitért. Az ügy miatt Washington különösen neheztel Ankarára. A török külügyminiszter rámutatott: Ankara az Sz-400-asok megvásárlásáról szóló szerződést már megkötötte Moszkvával. Cavusoglu hozzátette ugyanakkor: Törökország az Egyesült Államokkal is meg tudna állapodni az amerikai Patriot rakétarendszer beszerzéséről, amennyiben Washington nem kényszeríti arra Ankarát, hogy elálljon az Sz-400-asoktól.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 702 676 megtekintés

Videó: 52 362 372 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7490025

Jelenleg az oldalon

15
Online

Interreg CE1013 REFREsh