http://908456.zoqxoq1s.asia/9-kulfold/1434-az-usa-assad-nelkul-akarja-latni-sziriat#sigProIdd13dd33baf
Washington nem fogadja el az iráni küldöttség részvételét a szíriai helyzettel kapcsolatos konferencián, melyet Oroszország kezdeményezett, jelentette ki az amerikai külügyminisztérium szóvivője Victoria Nuland .
"Hajlandók vagyunk részt venni a találkozón bárhol, bármikor, bármilyen formában, hogy megvitassuk ott a hatalom átadásának a kérdését az Assad utáni Szíriában, és azt, hogy melyik irányban haladjunk előre azon elvek alapján, amelyeket amerikai külügyminiszter fogalmazott meg, és amelyek szerint Assad-nak le kell mondania a hatalomról és ott kell hagynia Szíriát" - mondta Nuland.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ki van zárva Irán részvétele a konferencián.
Korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kezdeményezte nemzetközi konferencia összehívását abból a célból, hogy biztosítsák Kofi Annan béketervének megvalósítását.
Lavrov hangsúlyozta, hogy Iránnak feltétlenül részt kell vennie a fórumban.
Forrás: ruvr.ru