A Magyar Bankszövetség nem támogatja a pénzügyi ombudsmannak a kilakoltatási moratórium hosszabbításra tett javaslatát. Úgy vélik, a bankok kivették a részüket a segítségnyújtásból.

A pénzügyi jogok biztosa, Doubravszky György kezdeményezte, hogy március elején a bankszövetség, a kormány és a civilek kezdjenek megbeszéléseket a devizahitelesek gondjainak megoldása érdekében. Az ombudsman azt is javasolta, hogy a tárgyalások megkezdésével egy időben 45 nappal hosszabbítsák meg a március 1-jén hatályát vesztő - lakáshiteleseket, illetve a közműtartozást felhalmozókat érintő - kilakoltatási moratóriumot, s ez a határidő, a tárgyalások menetétől függően, közös szándékkal további 45 nappal hosszabbítható legyen.

A Magyar Bankszövetség most közleményben jelezte: nem támogatja ezt a kezdeményezést. Mint írják, a hazai és nemzetközi tapasztalat az, hogy a problémák halogatása nem a megoldáshoz, hanem a feszültségek növekedéséhez vezet. A moratórium meghosszabbításának lebegtetését kifejezetten „hibás eszköznek" tartják. Hangsúlyozták azt is, hogy az egyoldalú, a sajtóban bejelentett kezdeményezés ellentmond a kormánnyal kötött korábbi megállapodásnak, a gazdasági kiszámíthatóságot csökkenti.

A bankszövetségi közlemény szerint a magyar hitelintézetek elkötelezettek a nehéz helyzetű jelzáloghitelesek problémáinak megoldása iránt. A bankok aktívan segítették az árfolyamgát konstrukció és a „90+–os" lakáshitelek forintosításának folyamatát, a Nemzeti Eszközkezelő kialakítását. A fizetési gondokkal küzdő, a hitelintézetekkel együttműködő lakáshitelesek számára "a morálisan és szociálisan szükséges alapmegoldások bevezetésre kerültek". Ezekkel és a bankok saját adóssegítő konstrukcióival már több százezer hitelezett családnál vált kiszámíthatóvá a fizetési pálya. Március 29-ig pedig további jelentkezőket várnak az árfolyamgát védelme alá.

Forrás: azenpenzem.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 743 161 megtekintés

Videó: 52 381 482 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7492992

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh