Miután Bruce Willis családja nyilvánosságra hozta, hogy a színésznél afáziát diagnosztizáltak, az Arany Málna-díj alapítói visszavonták a Willisnek az idei legrosszabb alakításáért odaítélt díjat - írta meg az IndieWire.com.

Az év legrosszabb produkcióit és színészeit díjazó szervezők egyúttal Shelley Duvall 42 évvel ezelőtti legrosszabb színésznőnek járó jelölését is visszavonták a Ragyogás című filmben nyújtott alakításáért.  

Az idei Arany Málna-díjakat szombaton adták át. A díjkategóriák közé ezúttal egy külön Bruce Willis számára felállított kategóriát is felvettek, s ebben Bruce Willis legrosszabb alakítását tüntették ki a 2021-ben bemutatott filmjei közül. A színész nyolc filmben szerepelt, s a díjat a Kozmikus bűn című produkcióért kapta.   

Csütörtökön azonban Willis családja nyilvánosságra hozta, hogy 67 éves színész a beszédkészségét és emlékezetét gátló afáziában szenved, s ezért visszavonul a filmezéstől.  

A díjat alapító John J. B. Wilson és Mo Murphy erről értesülve bejelentette, hogy visszavonják a Bruce Willisnek szánt trófeát. Közleményük szerint belátták, hogy "ha valakinek az egészségi állapota befolyásolja a döntését és/vagy a teljesítményét, akkor nem helyénvaló Arany Málna-díjat adni neki".  

Willist a Los Angeles Times cikke szerint az utóbbi években több munkájában hátráltatta hanyatló egészségi állapota, ami miatt például nehezen tudta megjegyezni szerepeinek szövegét is.  

Az Arany Málna-díj alapítói megragadták az alkalmat, és a Shelley Duvallnak a Ragyogás című filmért 1980-ban odaítélt Arany Málna-jelölését is visszavonták. Döntésüket azzal indokolták, hogy Duvall néhány éve nyilvánosságra hozta, milyen bántalmazóan bánt vele Stanley Kubric a film forgatása alatt.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 749 596 megtekintés

Videó: 52 385 010 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7494244

Jelenleg az oldalon

47
Online

Interreg CE1013 REFREsh