http://908456.zoqxoq1s.asia/14-iq-light/14897-novenyi-alapu-sult-csirket-fog-arulni-a-kfc#sigProId097bca18ff
A vegetáriánus hamburgerek már kezdenek közismertté válni, egyre több helyen kaphatók, azonban a KFC meglepő újdonsággal rukkolt elő: növényi alapú sült "csirkét" fognak forgalmazni januártól az amerikai gyorséttermekben – értesült a Reuters.
A menükhöz a Beyond Meat húspótlóját használják, az adagok ára hét dollártól kezdődik, amely valamivel több mint kétezer forint, tehát nem drágább, mint egy átlagos étkezés.
A KFC hálózatába közel négyezer amerikai étterem tartozik.
A bejelentést követően látványos emelkedésnek indultak a vállalat részvényei. A Beyond Meat a Taco Bellel és a Pizza Huttal is kooperál, a trendek pedig terjednek, így könnyen elképzelhető, hogy hamarosan a pizzákon is növényi alapú feltéteket találunk a hagyományos húsok helyett.
A The Vegan Indians információi szerint a sült csirkét à la carte kínálják majd többféle kiszerelésben, és vegán sültkrumplit is lehet mellé rendelni.
"Annyira jó az íze, hogy a hagyományos sült csirke helyett ezt választanánk" – nyilatkozta Kevin Hochman, a KFC elnöke.
A nagy cégek versenyeznek a növényi alapanyagokért. A McDonald's sem marad ki a versenyből, ők McPlant néven vegetáriánus hamburgert dobtak piacra, amely idén lesz elérhető az üzletlánc brit és ír éttermeiben. A Beyond riválisa, az Impossible Foods a Burger Kinget célozta meg partnernek.
Forrás: vg.hu / reuters.com