Elrajtolt a 8. PET Kupa mezőnye hétfőn Záhonyból, a versenyben résztvevő, újrahasznosított anyagokból készült hajók legénysége a következő egy hétben várhatóan több tonna folyami hulladéktól szabadítja meg a Tisza Záhony és Tokaj közötti szakaszát.

Az indulás előtt tartott megnyitón Hizó Ferenc, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közszolgáltatási fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára elmondta: a kezdeményezés azért különösen innovatív, mert környezetszennyező anyagok felhasználásával küzd a környezetszennyezés ellen.  

A PET Kupa sikerének kulcsa, hogy a hulladékszedést és újrahasznosítást szórakoztató, inspiráló és csapatépítő tevékenységgé, életre szóló kalanddá teszi - fogalmazott a helyettes államtitkár. Hozzátette, hogy a saját kezűleg megépített, figyelemfelkeltő PET-hajók jó példák arra, hogyan válhat a hulladék hasznos alapanyaggá.  

Molnár Attila Dávid, az ötletgazda Természetfilm.hu Egyesület elnöke arról beszélt, hogy az idei rendezvény mintegy 160 résztvevője ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta: 2019-ben a Tivadar és Záhony közötti csaknem nyolcvan kilométeres szakaszon szabadították meg a folyót a műanyag és egyéb hulladéktól. A megtisztított folyószakasz a vízügyi hatóság és a rendőrség segítségével tiszta maradt, mivel a külföldről érkező hulladéktömeget már a szakemberek meg tudják állítani, így a partszakaszok ténylegesen hulladékmentessé váltak.  

A vízitúrázók tehát tiszta helyre jöhetnek vissza, ez az első év a kupa történetben, amikor ezt elmondhatjuk - tette hozzá az egyesület elnöke.  

A versenyben induló tizenegy hajó és az őket kísérő vízimentők három egysége a szintén hulladékból készült záhonyi lebegő kikötőből rajtolt el hétfő délelőtt. A napi 10-20 folyamkilométeres vízi távok megtétele után más-más helyszíneken köt ki a flotta.

A szárazföldi programokon a Tisza kulturális kincseiről, természetrajzáról és a hulladék újrahasznosításáról tartanak előadásokat, ismeretterjesztő és szórakoztató vetélkedőket, amelyekre az érdeklődőket is várják. Az augusztus 5-i pihenőnapon Cigándra és a Bodrogközbe kirándul a csapat, az eredményhirdetést és zárókoncertet augusztus 8-án tartják meg a rakamazi kempingben.  

A mezőnyben az új egységek mellett több visszatérő csapat van: versenyez például az Aztakeservit kalózhajója, a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál hajója, de ismét elindult a PET Kupa alapító hajója, a Tisza2, de ott van a vízen a vízügyi igazgatóságok által kiemelt folyami hulladékból készített Plasztikladik is.  

A résztvevők munkáját magyar nyelvű hulladéktérképező mobilapplikáció és online tiszai hulladéktérkép támogatja. Az összeszedett hulladékokat a kupa önkéntesei átválogatják és tömörítik, majd a még hasznosítható anyagok a hulladékfeldolgozókhoz kerülnek. A verseny idei fővédnöke Áder János köztársasági elnök, fő támogatója pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium.  

A PET kupa résztvevői 2019-ben mintegy nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszát.

Forrás, fotók: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 744 503 megtekintés

Videó: 52 382 085 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493290

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh