Tizennyolc kiállítóval, szakmai és gyermekprogramokkal február 4-én és 5-én rendezik meg az ötödik Pécsi Csokoládé Karnevált a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben - hangzott el az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.

Mosonyi Éva csokoládékészítő, a rendezvény szervezője elmondta: a látogatók az ország minden részéből érkező kézműves manufaktúrák csokoládékészítőivel találkozhatnak. A csokoládévásár mellett ehető látványosságok, csokiszökőkút, szakmai előadások, gyerekjátékok, bonbonkészítő bemutató és sok kóstoló várja látogatókat - tette hozzá.        

A karnevál kapcsolódik az alapításának idén 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem (PTE) jubileumi programjaihoz. Az esemény legizgalmasabb látványosságának ígérkezik a 30 kilogramm csokoládéból kifaragott 6-os, 5-ös és 0-ás számjegy, amelyek a helyszínen készülnek el.     Az eseményen kiosztott írásos tájékoztató szerint a gyerekek  műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt és animációs játékokat is kipróbálhatnak. A mesesarokban L. Molnár Edit pécsi írónő saját meséit olvassa fel.     Mosonyi Éva a szakmai programokra térve ismertette: öt előadást tartanak, amelyeken megjelennek a legnépszerűbb édesség tudományos vonatkozásai, köztük a fenntartható kakaótermesztés és csokoládékészítés kérdései, valamint a csokoládé helye az egészséges táplálkozásban.    

A karnevál ideje alatt Lokodi Ákos kreatív séf a látogatók előtt készíti el csokoládés ételeit, amelyeket az érdekelődők el is fogyaszthatnak - hangsúlyozta Mosonyi Éva, aki hozzátette: a rendezvényen mutatják be az új, ízig-vérig pécsi csokoládéjukat, amely kilenc 70 százalékos étcsokoládé-mozaikból áll, csomagolása pedig puzzle-szerűen a Széchenyi teret mintázza.    

Zeller Gyula, a PTE stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese a karneválra is utalva arról beszélt, hogy az egyetem jubileumi programjaiba szeretnék bevonni a megyeszékhelyen élőket is. A rendezvény vendége lesz még a PTE 3D-projektje, amelynek képviselői kiállítást szerveznek a Kemence Galériában. A  helyszínen működő 3D-nyomtatóval csokoládéformaként használható műanyagot fognak nyomtatni.    

Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője a karnevál helyszínét méltatva úgy vélekedett, hogy a Zsolnay-negyed a legalkalmasabb egy családi rendezvény biztonságos és színvonalas lebonyolítására.     A karnevál ingyenesen látogatható, ugyanakkor a szakmai programok regisztrációhoz kötöttek. Ezekre regisztrálni az esemény Facebook oldalán található űrlap kitöltésével lehet megtenni - hívták fel a figyelmet a szervezők.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 741 206 megtekintés

Videó: 52 380 722 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7492741

Jelenleg az oldalon

12
Online

Interreg CE1013 REFREsh