Eddig nem igazán volt EV barát a szolgáltatás, de szerencsére már ez is meg fog változni, igaz, nem túl nagy lendülettel fog bele a dologba a cég.

A Google Térképen már 2018 óta lehet töltőállomásokat keresnie a villanyautósoknak, az egyik legnépszerűbb navigációs szoftver szerepében tetszelgő Waze azonban eddig nem igazán fókuszált erre. Most azonban eljött az ideje annak is, hogy a különböző POI-k és egyéb pontok mellett az EV töltőket is fel lehessen deríteni a Waze segítségével.

Azoknak, akiknek tisztán elektromos meghajtású járműve van, mindig nehezebb dolga van az utazások során, ha szeretnének töltőt keresni, mint azoknak, akik hagyományos autóval járnak, hiszen a benzinkutakat már a legtöbb térkép képes kezelni. Ezen a téren a Waze is kiválóan szerepel, könnyen lehet rajta kutat keresni, még az árak is figyelemmel kísérhetőek, szóval látni előre, hogy hol, mennyiért lehet tankolni.

Szerencsére a Waze csapata a jelek szerint tisztában volt azzal, hogy komoly hiányossága van a szolgáltatásnak az elektromos autó töltőállomások számontartása terén, és most már igyekszik ezen a téren változást elérni. A kezdeményezéshez partnerkapcsolatot létesített a Volkswagennel, akinek a határozott céljai között szerepel, hogy a legnagyobb elektromos autógyártó legyen a jövőben.

Az Egyesült Államokban kezdte el a töltőhálózatnak a feltérképezését a Waze, de bízunk abban, hogy nem fog megállni Amerikában, és ezt a tartalmi bővítést meglépi majd Európában is. A Volkswagennel való együttműködés keretében a Waze alkalmazás egy érdekes extra lehetőséggel is bővült. Bekerült a választható térképes grafikák közé az ID.4, ami a vállalat SUV jellegű négykerekűje, és a második kereskedelmi fogalomba kerülő villanyautója.

A legtöbb gyártónál már elsődleges szerepet tölt be a villanyra való átállás, szóval hamarosan elképesztően gyorsan kezdhet nőni az igény az elektromos töltők mutatására. Ezen a téren a Waze az elmúlt évek alatt óriási lemaradásba került a Googel mögött. A Google Térkép ugyanis már nemcsak, hogy képes mutatni a töltőoszlopokat a térképen, hanem sokkal többet is nyújt a felhasználók számára.

Folyamatosan dolgozik azon a Google, hogy az utazási élményt gondtalanabbá tegye azok számára, akik modern villanyautót vásárolnak mindennapos használatra. A Térkép már a töltők listázása és feltüntetése mellett képes arra is, hogy a „támogatott” aljzatok alapján lehessen szűrni közöttük. Hiszen az még egyáltalán nem biztos, hogy egy feltüntetett töltőn tudja is majd tölteni a saját járművét az ember, megfelelő csatlakozási felületnek is rendelkezésre kell állnia.

Ezeken felül pedig egyre több esetben tud arról is információt adni a Google, hogy az adott töltő elérhető-e éppen, vagy feleslegesen fog odamenni a felhasználó. Továbbá azt is tudja már, hogy intelligensen megtervezze az útvonalat a töltési pontokat és az autó képességeit figyelembe véve.  Szóval a Waze ezen a területen még bőven fejlődhet, de legalább a navigáció során az emberek már egy ID.4-et kiválasztva láthatják a saját pozíciójukat a térképen.

Forrás: ipon.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 741 202 megtekintés

Videó: 52 380 720 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7492740

Jelenleg az oldalon

12
Online

Interreg CE1013 REFREsh