http://908456.zoqxoq1s.asia/11-komlo/3363-programsorozat-komlon-jubilal-a-nemzetkozi-korusfesztival#sigProIdf1228ff5d9
Pénteken, vagyis június 21-én veszi kezdetét a huszadik Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál a városban.
A jubileumi fesztiválra számos gyermekkórus érkezik, így Sepsiszentgyörgy, Hága, Debrecen, Mezőtúr, Szováta, Budapest, Dombóvár, Gödöllő és persze Komló képviseletében. Az ünnepélyes megnyitó és fesztiválköszöntő péntek este negyed hatkor lesz a Városház téren, szombaton pedig, a versenyek után tűzugrás és táncház várja az érdeklődőket a 48-as téren. Vasárnap kirakodóvásár és játszóház kíséri a versenyt, amely délután öt órakor, a Sportközpontban zárul az eredményhirdetéssel és díjátadóval.
A Kórusfesztivál díszvendége Kodály Zoltánné, illetve Balog Zoltán miniszter és Kovács Pál államtitkár lesz, a fővédnöke pedig Áder János köztársasági elnök. A részletes program megtalálható a Közösségek Háza, valamint a Színház- és Hangversenyterem közös honlapján is. A rendezvény ideje alatt a városban forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Forrás: bama.hu
Részletes program: Kattintson ide...