http://908456.zoqxoq1s.asia/13-iq100/701-a-megujulo-megelozte-az-atomot-nemetorszagban#sigProIdaecad89266
2011-ben Németország több energiát termelt megújuló forrásokból, mint nukleáris, szén-, illetve gázerőművekkel, miután fellendítették a megújuló energia projekteket egy kis tőke bevonásával. A megújuló forrásból származó energia mennyiségét csak a lignit-tüzelésű erőművekből származó áram mennyisége előzte meg.
A BDEW (Bundesverban der Energie- und Wasserwirtschaft) jelentése szerint 16,4-ről 20%-ra növekedett a megújuló energia aránya, míg a lignitből előállított energia 24,6% az idei év során. Az atomerőművek által termelt áram mennyisége jelentősen visszaesett 2011-ben, mivel Angela Merkel bezáratta az ország nyolc legöregebb reaktorát a fukushimai katasztrófa után. A korábbi 22,4% helyett az elfogyasztott áramnak pusztán a 17,4%-a származott az atomerőművekből idén. A tervek szerint Németország 2022-re leállítja az összes nukleáris erőművét.2011-ben Németország több energiát termelt megújuló forrásokból, mint nukleáris, szén-, illetve gázerőművekkel, miután fellendítették a megújuló energia projekteket egy kis tőke bevonásával. A megújuló forrásból származó energia mennyiségét csak a lignit-tüzelésű erőművekből származó áram mennyisége előzte meg.
A BDEW (Bundesverban der Energie- und Wasserwirtschaft) jelentése szerint 16,4-ről 20%-ra növekedett a megújuló energia aránya, míg a lignitből előállított energia 24,6% az idei év során. Az atomerőművek által termelt áram mennyisége jelentősen visszaesett 2011-ben, mivel Angela Merkel bezáratta az ország nyolc legöregebb reaktorát a fukushimai katasztrófa után. A korábbi 22,4% helyett az elfogyasztott áramnak pusztán a 17,4%-a származott az atomerőművekből idén. A tervek szerint Németország 2022-re leállítja az összes nukleáris erőművét.
Forrás: tisztajovo.hu