http://908456.zoqxoq1s.asia/11-komlo/13612-rossini-ket-arca-egy-galan-remek-enekmuveszekkel-sziporkazo-muzsikaval#sigProIdfd6761e72e
2021. január 29-én 19.30 órai kezdettel otthonról csatlakozhatunk be a Müpa és a Pannon Filharmonikusok ingyenes élő közvetítésébe.
Pontosabban a technika segítségével bepillantást nyerünk a zseniális mester többarcú zenei világába, mintegy sűrített ízelítőt kapunk egyrészt Rossini életművének vígoperai, tréfás oldalából, ugyanakkor a mély gondolatiságot hordozó szerző is előttünk áll majd. A Rossini Gála közreműködő énekművészei a hazai elismertségen túl nemzetközi sikerek sokaságában bizonyították már remek tehetségüket. Az előadás a MÜPA és a Pannon Filharmonikusok együttműködésében valósul meg.
Különleges, ritkán látható gálaműsorra számíthat az, aki az online tér kínálta széles kínálatból erre a műsorra kattint majd. Azok, akik az opera műfaj iránt már elkötelezettek, elmélyülhetnek a már ismert művek finom részleteiben, de a szervezők szándéka szerint olyan műsor állt össze, amely az operával ismerkedők számára is nyújt kapaszkodót a befogadáshoz. Ha valaki ritkán hallgat operát, az alkotók arra biztatják, hogy az évi pár alkalomból ez legyen az egyik. A koprodukciós partnerek ugyanis évekkel ezelőtt elkötelezték magukat a bel canto népszerűsítése mellett, és ma már nagyszámú előadással a hátuk mögött egyértelműen látszik, hogy egy erős közönség szerveződött köré, egyre többen szeretik a műfajt.
Nem csak zenei ínyencséget kínál, hanem sok esetben segíti az elmélyülést, így a megértést is, hogy a műsort nem szakítják meg a cselekmény szerteágazó szálai és recitativók, hanem a legkedveltebb tételek szoros egymásutánban követik egymást. Tovább emeli az élmény értékét, hogy a zenekar nem a zenekari árokban, hanem a színpadon játszik, így tehát jól látható, érezhető a muzsikusok és énekművészek, valamint a karmester összjátéka.
A világ számos pontján sorra zajos sikerrel fellépő operaénekesek és egy csillogó tehetségű fiatal karmester dolgozik együtt a pécsi zenekarral. A női szerepekben Láng Dorottya mezzoszoprán opera-énekesnő hozza közelebb hozzánk a Rossini megálmodta világot, Horváth István tenor és Kálmán Péter basszbariton énekesek lesznek méltó partnerei. Mindhárom művész nem csak a magyar énekesek világában jár az élen, de számos nemzetközi produkció, külföldi sikerek révén szereztek maguknak rangos helyet az opera világában.
Az est ifjú karmestere a német Nikolas Maximilian Nägele, aki az egyik legnagyobb dirigens, Christian Thielemann asszisztenseként Salzburgban és Bayreuthban csiszolhatta tudását, a legrangosabb versenyeken vett részt, a berlini Deutsche Oper büszkesége.
Rossini gazdag életműve az olasz vidámság szimbólumává is vált, ugyanakkor nem lenne máig a repertoár kedvelt szelete a Rossini életmű, ha csupán olcsó bohózatokból állna. Mély gondolatiság, plasztikus emberábrázolás mélyítik a sziporkázó hangzást és virtuozitást. Ezen a hangversenyen Rossini nem egy művén keresztül, hanem öt különböző operájának részletein, nyitányokon és áriákon keresztül találkozhatunk munkássága különböző szeleteivel.
Az est műsorán szereplő egyik mű, az Olasz nő Algírban egyike a három leggyakrabban játszott Rossini vígoperának, ezáltal mintegy triádot alkotva a ma este szintén hallható A sevillai borbéllyal és Hamupipőkével.
Felhangzik részlet a Tell Vilmos és a Tankréd című operákból is. Szerelem, csalárdság, hősiesség, azaz mélyen emberi tulajdonságok és érzelmek tanúi lehetünk - nagy művészek előadásában.
A Rossini Gála egy olyan ínyenc műsort kínál, amely garantáltan gondűző és lélekmelengető, egyben magas színvonalú zenei élményt nyújt. Az ingyenes hangverseny a PFZ honlapjáról és YouTube-csatornájáról, valamint a Müpa honlapjáról is elérhető 19.30 órai kezdettel, egyszeri alkalommal. Megfelelő televízió készülék esetében, más okos eszközön a YouTube csatornán a chromecast gomb segítségével azonnal a nagyméretű televízió képernyőjén nézhető a közvetítést.
Forrás: Pannon Filharmonikusok