http://908456.zoqxoq1s.asia/11-komlo/13348-sikerrel-szerepelt-az-ensz-bunmegelozesi-palyazatan-a-pecsi-tudomanyegyetem#sigProId8b21922359
Egy sikeres pályázatnak köszönhetően a szervezett bűnözés, az emberkereskedelem és az embercsempészet témakörét érintő tananyagokról is egyeztetéseket folytat a jövőben a tágan vett térségben lévő partnerintézményekkel a Pécsi Tudományegyetem - közölte a pécsi felsőoktatási intézmény hétfőn az MTI-vel.
Mint azt a PTE közleményében írták, az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala által kiírt felhívásra csaknem hetven országból több mint kétszáz pályázatot adtak be a különböző felsőoktatási intézmények, az ENSZ pedig ezek közül a pécsivel együtt mindössze négyet támogatott.
A kommünikében Mohay Ágostont, a pécsi jogi kar nemzetköziesítésért felelős dékánhelyettesét, a projekt szakmai vezetőjét idézve közölték: az intézmény az ENSZ hivatala által kidolgozott egyetemi tananyagokról folytat majd egyeztetéseket más felsőoktatási intézményekkel olyan kiemelt témakörökben, mint kiberbűnözés, a szervezett bűnözés, az emberkereskedelem és embercsempészet, a terrorizmus elleni küzdelem, a bűnmegelőzés és igazságszolgáltatás.
A pályázat központi eleme egy háromnapos - a pandémia miatt online formában megvalósuló - workshop lesz, amelyet november 4. és 6. között rendeznek.
A közlemény szerint a cél az, hogy a rendezvényen szerzett tapasztalatokra építve a partneregyetemekkel közös ajánlást fogalmazzanak meg az érintett tananyagok fejlesztésére. Az angol nyelvű workshop minden érdeklődő számára online megtekinthető lesz, az elérhetőséget a PTE jogtudományi karának honlapján teszik majd közzé.
Forrás: MTI