http://908456.zoqxoq1s.asia/11-komlo/11578-pecsen-allitjak-ki-a-koronazasi-ekszerek-masolatait#sigProId8279fd2dba
Pécsen látható a Szent Korona rekonstrukciója, valamint a jogar, az országalma és Szent István kardjának másolata augusztusban - közölte a kiállításnak helyszínt biztosító Zsolnay Örökségkezelő NKft. az MTI-vel.
A keceli Pintér család tulajdonában álló, nyilvánosan eddig be nem mutatott műtárgyak a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben tekinthetőek meg csütörtöktől augusztus végéig.
A közleményben azt írják, a Szent Korona most nagyközönség elé kerülő, Gubán György zománcművész, Csomor Lajos aranyműves, és Solymár Károly üvegcsiszoló művész alkotta másolatát II. János Pál pápa is megszentelte 2000-ben.
Megjegyzik: a fejék nem az Amerikából visszatért korona pontos másolata, hanem annak az eredetinek a rekonstrukciója, amellyel Szent Istvánt megkoronázták. Az eredeti és a kiállított korona közötti különbség egy Máriát és a két arkangyalt ábrázoló zománc kép, amely az idők során elveszett az eredeti darabról.
A korona érdekessége még, hogy ugyanolyan kézműves munkával és szerszámokkal készült, mint az eredeti a jogarral és az országalmával együtt, tehát modern technikát nem alkalmaztak a készítésénél - tartalmazza a közlemény. A koronázási jelvények a Zsolnay Kulturális Negyedben augusztus végéig láthatóak.
Forrás: MTI