http://908456.zoqxoq1s.asia/13-iq100/15666-tobb-mint-haromezer-eves-varos-maradvanyait-tartak-fel-irakban#sigProId81330d8bb3
Mintegy 3400 évvel ezelőtt a Tigris-folyó partján feküdhetett az a város, amelynek a maradványait egy német és kurd régészekből álló csoport tárta fel.
A település maradványai a moszuli víztározóból kerültek elő, miután az év elején az Irakban pusztító súlyos aszály miatt leapadt a vízszint.
A kutatók szerint a város, amelyben egy palota és több nagy épület, köztük egy hatalmas raktár is állt, a Kr. e. 15-13. századi ókori mezopotámiai Mitanni Birodalom fontos központja, Zakhiku lehet. A régészeti helyszín Irak kurdisztáni régiójában, Kemunében található - számolt be róla hétfőn a Phys.org tudományos ismeretterjesztő portál.
A régészcsoport villámgyorsan állt össze a feltáráshoz, mivel nem tudhatták, hogy mikor kerül ismét víz alá a helyszín. A munkálatok finanszírozását a Fritz Thyssen Alapítvány biztosította a Freiburgi Egyetemen keresztül.
A kutatóknak sikerült nagyrészt feltérképezniük a várost.
A mintegy 2000 négyzetméteres palota maradványait már 2010-ben felfedezték, és 2018-ban, mikor egy aszályos időszakban szárazra került, fel is tárták. A többi épületet azonban most sikerült feltárni.
A régészeket meglepte, hogy a napon szárított vályogtéglából készült falak milyen jó állapotban maradtak meg. Ez feltehetően annak köszönhető, hogy a várost Kr. e. 1350 körül földrengés rombolta le, és a falak fölső részei maguk alá temették az épületeket.
A régészcsoport egy német tagja, Peter Pfälzner, a Tübingeni Egyetem tudósa elmondta, hogy öt kerámiaedényt is találtak, amelyekben több mint 100 ékírásos agyagtábla volt. A kutatók remélik, hogy ez a felfedezés fontos információkkal szolgál majd a Mitanni-korszak végéről és az asszír uralom kezdetéről a térségben.
A régészeti helyszín konzerválása érdekében a feltárt épületeket teljesen beborították szorosan illeszkedő műanyag fóliával, és kaviccsal fedték le, hogy ne károsítsa a visszatérő víz.
Forrás: MTI / phys.org