Jövőre kötelezővé teszik a pneumococcus elleni védőoltást, a humán papilloma vírus (HPV) elleni vakcina pedig kötelezően felajánlandó lesz - jelentette be Beneda Attila, az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke hétfőn Budapesten.

A pneuomococcus baktérium elleni oltással középfülgyulladás, arcüreggyulladás, tüdőgyulladás és agyhártyagyulladás előzhető meg.

Beneda Attila tájékoztatása szerint az eddig az ajánlott kategóriába tartozó oltást szinte valamennyi két éven aluli gyerek megkapta. A szakmai tapasztatok indokolták, hogy ezt az oltást is vegyék fel a kötelező védőoltások sorába - tette hozzá a kabinetfőnök.

A méhnyakrák megbetegedésért felelős HPV-vírus elleni oltással kapcsolatban Beneda Attila elmondta, a három oltásból álló sorozatot jövőre az iskolai kampányoltások keretében lehet majd kérni a 12-13 éves korosztály számára.

Elmondta azt is, a jövő évi költségvetés előirányzatában oltóanyag-beszerzésre egymilliárd forinttal több jut, ez fedezi a HPV elleni oltóanyag beszerzését is.

Beneda Attila hangsúlyozta, a kötelező védőoltások beadásáért a háziorvosok és a házi gyermekorvosok nem kérhetnek pénzt.

Az ÁNTSZ, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat tájékoztatása szerint Magyarországon jelenleg tíz fertőző betegség ellen van az életkorhoz kötött kötelező védőoltás. A gümőkór (tuberculosis), a torokgyík, a szamárköhögés, a merevgörcs (tetanus), a gyermekbénulás, a kanyaró, a rózsahimlő (rubeola), a mumpsz, a bakteriális agyhártyagyulladás és a hepatitis B ellen kapnak a gyerekek kötelezően oltást.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 746 683 megtekintés

Videó: 52 383 092 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493789

Jelenleg az oldalon

18
Online

Interreg CE1013 REFREsh