Barack Obama amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy kétmilliárd dolláros kutatási alapot hoz létre nem olajalapú üzemanyaggal, hanem elektromos árammal, földgázzal, biológiai vagy más anyagokkal hajtott és olcsóbb járművek kifejlesztésének érdekében.

Az Energiabiztonsági Tröszt elnevezésű alapba az elkövetkező tíz év alatt várhatóan kétmilliárd dollár fog befolyni, ennek forrása a kontinentális alapzaton történő tengeri olajfúrás engedélyezéséért beszedett koncessziós díj.

Obama a Chicago melletti, fejlett akkumulátorok kifejlesztésére szakosodott Argonne Nemzeti Laboratóriumban mondta el második elnöki ciklusának első energetikai témájú beszédét.

Az Obama-kormány eddig 90 milliárd dollárt fektetett be a tiszta energia fejlesztésének és a "zöld munkahelyek" létrehozásának ösztönzésébe. Ezzel jelentősen megnőtt a megújuló energiatermelés az Egyesült Államokban, ám több projekt botrányosan megbukott, belpolitikai feszültséget generálva. Ennek legeklatánsabb példája volt a Solyndra kaliforniai napelemgyár csődje, amely 527 millió dollár kormányzati kölcsönt kapott.

Az alap létrehozásához, amelyet az elnök először februárban, az unió helyzetéről szóló éves beszédében említett meg, a kongresszus jóváhagyására is szükség lesz. Ennek feltételéül a republikánusok várhatóan az olajfúrási engedélyek számának növelését szabják majd meg, amit Barack Obama elnök nem kíván teljesíteni.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 746 680 megtekintés

Videó: 52 383 092 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493789

Jelenleg az oldalon

18
Online

Interreg CE1013 REFREsh