Január elsejétől ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt, jelenleg is finanszírozott gyógyszerek és meddőségi beavatkozások - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, Budapesten.

Novák Katalin közölte: szintén ingyenes lesz a meddőségi vizsgálat a nők és a férfiak számára is 2020. július elsejétől. A területen eltörlik a teljesítmény-volumen korlátot, azaz "a jövőben nem lehetnek várólisták a meddőségkezelésben" - tette hozzá.   

Magyarországon mintegy 150 ezer pár küzd meddőségi problémákkal, ők szeretnének gyermeket, gyermekeket, de valamilyen okból nem tud természetes úton gyermekük foganni - ismertette az államtitkár.   

Novák Katalin leszögezte: a kormány egységesen magas színvonalat és irányelveket szeretne látni a meddőség kezelésében, azért, hogy a problémával küzdő párok az országban mindenhol ugyanazt a magas színvonalú ellátást kapják. Beszámolt arról is, hogy elkészült a Nemzeti Humán Reprodukciós Program tervezete, amelynek megtárgyalása a következő hónapok feladata lesz.   

Novák Katalin úgy fogalmazott: "azt szeretnék, hogy Magyarországon minden vágyott gyermek megszülethessen; ha ez így lenne, nem is lennének demográfiai problémáink". A meddőségben érintett párok - mint vélekedett - kiszolgáltatott, nehéz helyzetben vannak, ezért fontos, hogy bizalommal tudjanak azokhoz fordulni, akiktől a lehető leggyorsabban és legolcsóbban kaphatnak egységesen magas színvonalú ellátást.   

Nő az állami felelősségvállalás annak érdekében, hogy minden meddőségi problémával küzdő pár megkaphassa ingyenesen az egységesen magas színvonalú kezelést és ellátást - hangoztatta a politikus, aki azt is kiemelte, hogy "az emberi élet nem üzlet".   

Újságírói kérdésre Novák Katalin közölte: a Kaáli és a Forgács intézetek mellett más hasonló központok kerültek csütörtökön a magyar állam tulajdonába.   

A mesterséges megtermékenyítést és lombikbébi kezeléseket végző, mintegy 30 éve alapított Kaáli Intézet igazgatója, Kaáli Nagy Géza szülész-nőgyógyász professzor a meddőség kapcsán úgy fogalmazott: népbetegség, amely "a biológiai halhatatlanságtól fosztja meg áldozatait". Az orvosprofesszor emlékeztetett rá, hogy intézetük segítségével eddig mintegy 30 ezer gyermek jött a világra. Az intézet jelenleg már hét magyarországi telephellyel rendelkezik, amelyek csütörtökön állami tulajdonba kerültek - közölte. Várakozásai szerint a "jobb finanszírozás" következtében még több gyermek fog születni az intézet segítségével ahol továbbra is a gyermekre vágyó párok érdekeit tartják szem előtt.   

Forgács Vince, a szintén meddőségkezelést végző Forgács Intézet igazgatója a többi között arról beszélt, hogy intézetük idén már 1500 ciklust kezelt társadalombiztosítási forrásból. Az igazgató azt mondta: az új rendszerben "sem a minőség, sem a színvonal, sem a hangulat" nem változik meg az intézetben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 699 695 megtekintés

Videó: 52 358 553 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7489543

Jelenleg az oldalon

80
Online

Interreg CE1013 REFREsh