Az Egyesült Államok felfüggeszti az augusztusra tervezett, Dél-Koreával közös hadgyakorlatot - jelentette be hétfőn Dana White, a védelmi minisztérium szóvivője. Közben Mike Pompeo külügyminiszter Detroitban azt közölte, hogy Phenjanba készül.

Dana White elmondta: a Pentagon leállította "a hadgyakorlat minden tervezési munkálatát". A későbbre tervezett hadgyakorlatokról azonban azt mondta: egyelőre nem született döntés. Hozzátette: a Csendes-óceán térségében más országokkal tervbe vett katonai manővereket megtartják.   

Az Egyesült Államok és Dél-Korea közötti hadgyakorlatok felfüggesztését szingapúri csúcstalálkozójukon ajánlotta fel Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek. Ezt maga az amerikai elnök jelentette be a találkozó után, mondván, a hadgyakorlatokat mindaddig felfüggesztik, amíg a kétoldalú tárgyalások a megfelelő mederben haladnak.   

James Mattis védelmi miniszter, Mike Pompeo külügyminiszter és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó még a héten egyeztet a további lépésekről - tette hozzá a Pentagon szóvivője.   

Amerikai sajtójelentések szerint szingapúri bejelentésével az elnök meglepte a Pentagont, bár Dana White akkor azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a döntésről Trump előzetesen konzultált James Mattis védelmi miniszterrel.   

Múlt pénteken Szöulban bejelentették, hogy a dél-koreai védelmi miniszter "mélyreható" tárgyalásokat folytatott telefonon James Mattisszel.   

A Pentagon hétfői tájékoztatójával egy időben a detroiti Gazdasági Klubban tartott előadásában Mike Pompeo azt mondta: valószínűleg "nem túl sokára" ismét Phenjanba, az észak-koreai fővárosba látogat, hogy a további kétoldalú tárgyalások részleteiről egyeztessen.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 714 207 megtekintés

Videó: 52 367 868 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7490585

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh