http://908456.zoqxoq1s.asia/9-kulfold/8355-emelkedik-a-munkanelkuli-es-a-dolgozo-menekultek-szama-nemetorszagban#sigProId0b6c0a9785
Emelkedik Németországban a munkaviszonyban álló menekültek száma, azonban a munkanélküliek száma is növekedik a Bild című lapban csütörtökön ismertetett adatok szerint.
Németországban 2015 eleje óta mintegy 1,5 millióan nyújtottak be menedékjog iránti kérelmet. A kérelmek nagyjából felét elfogadták, vagyis hozzávetőleg minden második ember jogosult munkavállalásra, amennyiben munkaképes korú.
A szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) legutóbbi kimutatása szerint február végéig 135 ezren helyezkedtek el teljes állásban, ami 44 ezerrel - 48 százalékkal - több az egy évvel korábbinál. További 49 ezren dolgoznak az úgynevezett minijob konstrukcióban - legfeljebb havi 450 eurós fizetéssel járó részmunkaidős állásban -, ami 44 százalékos emelkedés éves szinten.
A menekültek jellemzően a szolgáltató szektorban helyezkednek el, a leggyakrabban takarítóként, raktárosként, konyhai kisegítőként vagy eladóként dolgoznak.
A munkanélküliként regisztráltak száma 191 ezer volt február végén, ami 55 ezerrel - 40 százalékkal - meghaladja az egy évvel korábbit. A munkakereső menekültek 69 százaléka férfi, 60 százaléka 35 év alatti. Túlnyomó többségük, 60 százalékuk számára a hiányos nyelvtudás miatt csak a segédmunkás állások jöhetnek szóba. A szakképzettséggel rendelkezők aránya 15 százalék - írta a lap a BA adatai alapján.
A munkaügyi ügynökség kutatóintézete (IAB) és a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) egy áprilisban ismertetett közös vizsgálata szerint a német menekültügyi rendszerbe az utóbbi években belépett emberek munkaerőpiaci integrációjáról szerzett tapasztalatok egybevágnak a korábbi németországi tendenciákkal és más uniós tagállamokban megfigyelt folyamatokkal. Így az eddigi fejlemények alapján reálisnak tűnik, hogy a menekültek foglalkoztatottsági aránya nagyjából öt év alatt eléri az 50 százalékot.
Forrás: MTI