http://908456.zoqxoq1s.asia/9-kulfold/8233-tulzottan-fugg-a-microsofttol-az-europai-kozigazgatas#sigProIdacbf5c8b5b
Az amerikai konszern rendkívül kedvező helyzetben van az Európai Unióban, szoftverei gyakorlatilag verseny nélkül nyerik meg a közbeszerzéseket.
Az Investigate Europe nevű hálózat elkészítette a jelentését, amelyben azt vizsgálta, hogy mennyire függnek az európai állami hivatalok a Microsofttól. Az eredmény lesújtó: az Európai Bizottság "gyakorlatilag a Microsoft foglyának számít". Mindez növekvő IT-kiadásokat és egyúttal kevésbé hatékony technikai fejlődést jelent. Az anyag elkészítésében gazdasági és IT-szakemberek, biztonsági szakértők és politikusok vettek részt 12 európai országból, továbbá az Európai Bizottság és az Európai Parlament tagjai.
Az amerikai óriáscég termékeihez való ragaszkodással az európai kormányhivatalok szisztematikusan aláássák a közbeszerzési elveket és megszűnik a tisztességes piaci verseny. Komoly problémát jelent, hogy az európai polgárok adatai magas műszaki és biztonsági kockázatnak vannak kitéve, emellett a Microsoft nagyon komoly politikai befolyásra is szert tett.
Martin Schallbruch informatikus és jogász, a német szövetségi belügyminisztérium korábbi információtechnikai és kiberbiztonsági részlegvezetője elmondta, hogy sok állami hivatal annyira függ az egyetlen szolgáltatótól, hogy már arról sem dönthetnek, hogy milyen szoftvereket akarnak használni, így az a veszély fenyegeti az európai országokat, hogy elveszítik az ellenőrzést a saját IT-infrastruktúrájuk felett. Egy független IT-portfolió létrehozásához már hatalmas befektetésekre lenne szükség.
Szintén problémát jelent, hogy sok hivatal nem tudta 2014-ig lezárni az újabb Windows operációs rendszerekre való átváltást, ezért hiába járt le a Windows XP terméktámogatása, kénytelenek voltak drága szerződéseket kötni, hogy tovább használhassák a már elavult operációs rendszert. 2020-ban valószínűleg ugyanez lesz a helyzet a Windows 7 kapcsán is, habár már egy adott Windows- vagy Office-licenc megvásárlásának pillanatában tudni lehet, hogy meddig tart az adott program támogatása.
Annak ellenére, hogy a kormányhivatalok egész Európában kötelesek pályázatot kiírni a 135 000 eurónál nagyobb értékű beszerzések esetén, ezekben az esetekben rendszeresen mégsem írnak ki pályázatokat. Matthieu Paapst holland jogász az állami szektor szoftverbeszerzéseit vizsgálta és arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi helyzet arra a gyakorlatra hasonlít, amit a járművásárlásoknál folytatnak a kormányhivatalok. Azok a "pályázati kiírások" gyakran egy gyártóra vannak szabva. Paapst szerint jogsértő az a gyakorlat, hogy Microsoft-termékek megvásárlását közbeszerzés nélkül valósítják meg. Ebben az ügyben az Európai Bizottságnak kellene fellépnie, de erre nem képes, mert önmaga sem tartja be a hatályos előírásokat.
Forrás: sg.hu / tagesspiegel.de