Szerdán veszi át Theresa May brit belügyminiszter a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól.

Cameron hétfő délután a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt tett rövid nyilatkozatában bejelentette, hogy kedden elnököl utolsó kabinetülésén, szerdán még ő vesz részt a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok hetente esedékes alsóházi félóráján, utána pedig a Buckingham-palotába, a királyi család első számú londoni rezidenciájára hajtat, ahol hivatalosan felajánlja lemondását II. Erzsébet királynőnek.

Hozzátette: e menetrend alapján szerda estig új miniszterelnöke lesz az Egyesült Királyságnak, Theresa May személyében.

Az ilyen esetekben szokásos protokolláris eljárás alapján Cameron szerdán elmondja az uralkodónak, hogy Theresa Maynek a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciója nagy többséggel bizalmat szavazott, és ennek megfelelően ő Mayt tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy átvegye a kormány irányítását.

Cameron távozása után közvetlenül Theresa May is felkeresi a királynőt, aki formálisan megbízza őt a kormányalakítással.

Theresa May négy és fél évvel a 90 esztendős uralkodó trónra lépése után született, és ő lesz II. Erzsébet királynő tizenharmadik miniszterelnöke; az első Sir Winston Churchill volt.

May lesz egyben az Egyesült Királyság második női miniszterelnöke a három éve elhunyt Margaret Thatcher után.

David Cameron hétfő délutáni bejelentésének előzményeként, néhány órával korábban visszalépett a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási kampányának egyik jelöltje, Andrea Leadsom energiaipari államtitkár, így Theresa May maradt az egyetlen jelölt a párt vezetői tisztségére és a miniszterelnöki posztra.

A Konzervatív Párt élére azért kellett új vezetőt választani, mert David Cameron, a párt jelenlegi vezetője a brit EU-tagságról június 23-án tartott népszavazás másnapján bejelentette távozási szándékát.

Cameron - aki 2005 óta vezette a Konzervatív Pártot, és 2010 óta miniszterelnök - a bennmaradás mellett kampányolt, ám a brit választók többsége arra szavazott, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból.

Az utódválasztási folyamat első szakaszában a Konzervatív Párt alsóházi frakciója jelölte ki többfordulós szavazássorozattal a lehetséges két jelöltet az öt induló közül. Theresa May kapta messze a legtöbb voksot, a második helyre az utolsó fordulóban Andrea Leadsom került. May 199, Leadsom 84 szavazatot gyűjtött a döntő frakciószavazáson.

Andrea Leadsom hétfőn közölte, hogy nem kíván részt venni a vezetőválasztási folyamat következő szakaszában - amelyben a párttagok választottak volna kettőjük közül új vezetőt -, és Theresa May "azonnali" miniszterelnöki kinevezését támogatja. Kijelentette: a jelenlegi "kritikus időszakban nagyon nem lenne kívánatos" a kilenc hétig tartó választási kampány.

Andrea Leadsom arra utalt, hogy az eredeti tervek alapján szeptember 9-éig tartott volna a kampány, amelynek végén a 150 ezer regisztrált párttag választotta volna meg a Konzervatív Párt új vezetőjét.

Korábban Boris Johnson, London előző polgármestere, a Brexitet, vagyis a kilépést pártoló népszavazási kampánytábor egyik frontembere tűnt biztos befutónak, ám a Brexit-párti kampánystáb másik vezetője, Michael Gove igazságügyi miniszter - aki előzőleg azt mondta, hogy nem indul az utódválasztási versenyben - az utolsó pillanatban Johnson ellen fordult, és bejelentette, hogy mégis pályázik. Gove e döntése után Boris Johnson hatalmas meglepetésre bejelentette, hogy ő viszont nem indul a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért, és így a miniszterelnöki posztért sem.

Gove az utóválasztási folyamat frakciószavazási szakaszában kiesett, így Theresa May és Andrea Leadsom maradt versenyben, egészen Leadsom hétfői visszalépéséig.

Az ellenzéki pártok hétfőn azt követelték, hogy Theresa May írjon ki új parlamenti választásokat, May azonban ezt határozottan elvetette.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 744 805 megtekintés

Videó: 52 382 213 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493367

Jelenleg az oldalon

46
Online

Interreg CE1013 REFREsh