http://908456.zoqxoq1s.asia/9-kulfold/7194-lengyel-kinai-strategiai-partnersegrol-szolo-nyilatkozatot-irtak-ala#sigProId4a40d4a5db
Sokoldalú stratégiai partnerségről szóló nyilatkozatot írt alá Hszi Csin-ping kínai és Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn Varsóban. Duda ezt követően a közös sajtóértekezleten kijelentette: Lengyelország Európa belépőkapujává akar válni Kína számára.
Hszi Csin-ping vasárnap este érkezett háromnapos lengyelországi látogatásra. A lengyel politikai vezetőkkel - Andrzej Duda mellett többek között Beata Szydlo kormányfővel, valamint a szejm és a szenátus elnökeivel - hétfőn folytat megbeszéléseket.
A lengyelek és a kínaiak a stratégiai nyilatkozat mellett gazdasági keretmegállapodást, valamint tucatnyi gazdasági, mindenekelőtt infrastrukturális és energetikai beruházásokra vonatkozó szándéknyilatkozatot írtak alá.
Andrzej Duda a sajtóértekezleten elmondta: a lengyel-kínai politikai és gazdasági kapcsolatok az utóbbi hónapokban "egyértelműen intenzívvé váltak".
A két elnök által aláírt dokumentumban aláhúzták, hogy Lengyelország és Kína között kölcsönös politikai bizalom jött létre, amely magas politikai szinten teszi lehetővé "a rendszeres és nyitott véleménycserét". A két ország úgy tekint egymásra, mint "hosszútávú és állandó stratégiai partnerre", és megerősíti politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális együttműködését - áll a nyilatkozatban.
"Lengyelország Európa belépőkapujává akar válni Kína számára" - jelentette ki Duda a sajtóértekezleten, rámutatva többek között a balti-tengeri kikötők lehetséges szerepére a Kínát és Európát összekötő, az Új selyemút elnevezésű gazdasági övezetben.
Szorgalmazta: szinergiát kellene teremteni az Új selyemút projektje és a lengyel úgynevezett ABC-terv között. Az ABC-program szorosabb együttműködést céloz az Adriai-tenger, Baltikum és a Fekete-tenger háromszögében.
Hszi Csin-ping felszólalásában úgy találta: sok közös pont van az Új selyemút és a lengyel gazdaságfejlesztő stratégia között. Közölte, fontos partnernek tartja Lengyelországot, amely vezető szerepet játszik a kelet-közép-európai térségben. Rámutatott: kínai vezető utoljára 12 éve tett hivatalos látogatást Lengyelországban.
Hétfő délután Hszi Csin-ping és Andrzej Duda az Új selyemút nemzetközi befektetési fórum varsói ülésén vesznek részt. Ezt követően szemtanúi lesznek egy kínai tehervonat Varsóba való befutásának. A szerelvény június 9-én indult Szecsuan tartomány fővárosából, Chengduból, és a Kína-Európa tranzitvonalon közlekedő tehervonatok közül az első, amely a China Railway Express nevet viseli. A China Railway Express projekt az Új selyemút egyik eleme.
A kínai elnök látogatása előtt nyilatkozó lengyel szakértők elmondták: a lengyel-kínai kapcsolatok keretében Varsó mindenekelőtt infrastrukturális beruházásokban, valamint exportlehetőségeinek bővítésében érdekelt. Lengyelország ázsiai exportjának elősegítését remélik az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankhoz (AIIB) való csatlakozástól is. Andrzej Duda április 19-én hagyta jóvá a lengyel csatlakozásról szóló szerződést. Lengyelország a 100 milliárd dollárnyi tőkével rendelkező AIIB-be több mint 830 millió dollárt fizetett be.
A szerbiai látogatásról Varsóba érkezett Hszi Csin-ping keddig marad Lengyelországban, innen Üzbegisztánba folytatja útját.
Forrás: MTI