A nemzetközi offshore-botrányt kirobbantó, Panama-iratok néven elhíresült dokumentumok immár mindenki számára hozzáférhetőek - jelentette be a botrányt feltérképező Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumának (ICIJ) igazgatója hétfőn Washingtonban.

Gerard Ryle az átláthatóság követelményére hivatkozva tette lehetővé, hogy bárki megvizsgálhassa, átnézhesse a dokumentumokat, amelyek hatása számos ország politikai elitjét is érinti.

A Panama-iratok miatt lemondásra kényszerült az izlandi kormányfő, gyanúba kerültek a kínai elnök családtagjai, de a dokumentumokban megjelenik Jérome Cahuzac volt francia költségvetési miniszter neve is, aki 2013-ban mondott le, miután kiderült, hogy az adócsalás elleni küzdelemért felelős tárcavezető éveken át titkos svájci bankszámlával rendelkezett.

A Panama-iratok összeállításán mintegy nyolcvan ország négyszáz újságírója dolgozott, az információkat állítólag egy ismeretlen szivárogtatta ki, a panamai Mossack Fonseca ügyvédi irodából. Az oknyomozók munkája nyomán aztán csaknem 12 millió adat, összesen 2,6 terabájt nagyságú adattömeg állt össze, amely nagy nemzetközi vállalatok, politikusok, bűnözők adóelkerülési gyakorlatát dolgozta fel, bemutatva a legfontosabb adóparadicsomokat is. Ezt az óriási adatbázist nyitották meg hétfőn mindenki előtt.

A dokumentumok azonban - állítólag a források védelme érdekében - nem eredetiben tanulmányozhatóak, hanem kivonatos formában. Gerard Ryle egyébként a sajtótájékoztatón felvetette, hogy aki nekiáll tanulmányozni a dokumentumokat és annak nyomán új cégekre és új nevekre bukkan, okvetlenül vegye fel a kapcsolatot a washingtoni székhelyű ICIJ munkatársaival.

Sajtójelentések szerint a Mossack Fonseca ügyvédi iroda az igazságszolgáltatáshoz fordul a dokumentumok nyilvánosságra hozatala miatt.

Forrás: MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 745 157 megtekintés

Videó: 52 382 354 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493439

Jelenleg az oldalon

13
Online

Interreg CE1013 REFREsh