http://908456.zoqxoq1s.asia/9-kulfold/7007-megfenyegette-szaud-arabia-az-egyesult-allamokat#sigProId86c7f3d993
Hétszázötven milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegy és egyéb értékpapír eladásával fenyegette meg Szaúd-Arábia az Egyesült Államokat arra az esetre, ha a kongresszus elfogadja azt a törvényt, amelynek alapján amerikai bíróságokon felelősségre vonhatják az olajmonarchiát a 2001. szeptember 11-ei terrorakcióban játszott szerepéért.
A válaszlépésre a szaúdi külügyminiszter figyelmeztette amerikai partnereit - jelentette a The New York Times című amerikai napilap.
A figyelmeztetés egy hónappal ezelőtt történt, amikor Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter Washingtonban járt és személyesen adta át az uralkodó üzenetét az amerikai illetékeseknek. Dzsubeir szerint Rijád az értékpapírok eladásával tudná elkerülni, hogy amerikai bíróságok esetleg befagyasszák azokat.
A tekintélyes lap meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva közölte, hogy a szaúdiak nehezményezik a terrorista cselekmények támogatóiról készülő törvényt, amely felveti a felelősségüket a 2001-es terrortámadásokban. A jogszabály lehetővé tenné, hogy a terrorizmusnak amerikai területen áldozatul esők pert indíthassanak a terrorcselekmény külföldi támogatói, így akár a szaúdi kormány ellen is.
Rijád cáfolja, hogy bármi köze lenne a 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrorakcióhoz.
A The New York Times szerint az Obama-kormányzat erőteljesen lobbizik a kongresszusban mind republikánus, mind demokrata párti politikusoknál, hogy megakadályozza a törvény elfogadását. A kormányzat érvelése szerint a törvény jogi kockázatnak tenné ki az amerikaiakat a tengerentúl, valamint kedvezőtlen gazdasági és diplomáciai következményekkel járna.
A lap úgy tudja, a kongresszus 2002-ben folytatott vizsgálata alátámasztja a szaúdi érintettséget a 2001-es merényletekben, ugyanis bizonyítékok vannak arra, hogy az Egyesült Államokban élő szaúdi tisztségviselőknek köze volt a terrorakciókhoz. A vizsgálatról készített jelentés huszonnyolc oldalon foglalkozik a szaúdi-kormány érintettségével, de ezek a megállapítások nem nyilvánosak.
Edwin Truman, a világgazdasági kutatásokkal foglalkozó Petersen Intézet munkatársa szerint a szaúdiak üzenete valószínűleg "üres fenyegetőzés", több százmilliárd dollárnyi amerikai értékpapír eladása egyrészt technikailag nehéz lenne, másrészt nagy valószínűséggel zűrzavart okozna a globális pénzpiacokon is, amiért a szaúdiakat tennék felelőssé.
Egy ilyen lépés destabilizálná az amerikai dollárt, amelyhez a szaúdiak saját nemzeti valutájuk, a riál értékét rögzítik - közölte.
Forrás: MTI