http://908456.zoqxoq1s.asia/9-kulfold/6667-usa-a-kongresszusban-megszavaztak-a-vizummentesseg-megszigoritasat#sigProId2c511ecea1
Az amerikai Kongresszusban ritka kétpárti egyetértésben, elsöprő többséggel megszavazták a vízummentességi program szigorítását, vagyis a vízummentesség feltételeinek szűkítését.
A honatyák közül 407-en voksoltak a javaslatra, s csupán 19-en ellenezték, néhányan közülük azért, mert nem tartják elég keménynek, néhányan viszont éppen hogy túlságosan is szigorúnak ítélik az Egyesült Államokkal szövetséges országok átlagpolgárai számára.
A szigorítás lényege, hogy 38 ország (köztük európai uniós tagországok, így Magyarország) turistái nem élvezhetik a vízummentességi program előnyeit abban az esetben, ha az elmúlt öt esztendőben Irakban, Iránban, Szíriában vagy Szudánban jártak. Az új törvény ugyanakkor felhatalmazza az amerikai belbiztonsági minisztériumot arra, hogy érdemleges információkat kérjen a vízummentességi programban részt vevő országoktól, s ha ezt nem kapja meg, felfüggesztheti az adott ország részvételét a vízummentességi programban. "Meg kell erősíteni biztonságunkat, hogy távol tartsuk országunktól a terroristákat" - fogalmazott az egyik politikus. Paul Ryan republikánus házelnök szerint ezzel a döntéssel sikerülhet semlegesíteni azt a fenyegetést, melyet az Egyesült Államokba belépő terroristák jelentenek.
Barack Obama elnök vasárnap televíziós üzenetben fordult az amerikaiakhoz, és kérte a politikusokat a vízummentességi program felülvizsgálatára, mert szerinte a terrorellenes stratégia, s kivált az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni hatékony küzdelem érdekében erre szükség van.
Az Egyesült Államokba egyébként évente húszmilliónyian érkeznek a vízummentességi program keretében. Elemzők és kommentátorok nem mulasztják el megemlíteni, hogy Richard Reid, a "cipőbombás" merényletre készülő terrorista 2001 decemberében Párizsban szállt fel a Miamiba tartó egyik repülőre, s Zacharias Moussaoui, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások huszadik "repülőgép-rablója" Londonból repült Chicagóba, francia útlevéllel, 2001 februárjában.
Forrás: MTI