http://908456.zoqxoq1s.asia/9-kulfold/6536-kerry-legyozzuk-az-iszlam-allamot#sigProIdb0d0b1740d
Az Egyesült Államok sokkal gyorsabban képes semlegesíteni az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetet, mint az al-Kaidát – jelentette ki csütörtökön Washingtonban újságíróknak John Kerry amerikai külügyminiszter. Veszett kutyákhoz hasonlította csütörtökön a szíriai menekülteket az amerikai Alabama állambeli Mobile-ban egy kampányrendezvényen Ben Carson republikánus elnökjelölt-aspiráns.
„Le fogjuk győzni a Daest” – hangsúlyozta Kerry az IÁ arab elnevezését használva. „Az al-Kaida ellen 2001-ben kezdtük el harcunkat, és jó néhány évig eltartott, amíg ki tudtuk iktatni Oszama bin Ladent és a csúcsvezetést, és mint hatékony erőt semlegesíteni tudtuk őket. Reméljük, a Daessal sokkal gyorsabban végzünk majd, és úgy gondoljuk, hogy ehhez megvan a képességünk” – mondta.
Egy új, Oroszországot és az Arab Liga tagállamait is magában foglaló nemzetközi szervezet létrehozását javasolta a globális szélsőségesség elleni harc összefogására csütörtökön Washingtonban Bernie Sanders vermonti szenátor, demokrata elnökjelölt-aspiráns.
„Egy olyan új szervezetet kell létrehoznunk, mint a NATO, hogy szembeszálljunk a 21. század biztonsági kihívásaival. Egy olyan szervezetet, amely az együttműködésre helyezi a hangsúlyt a felemelkedő erőszakos szélsőségesség legyőzése érdekében, és fontos, hogy kezelje a könyörtelen cselekmények kiváltó okait” – mondta az önmagát demokratikus szocialistaként jellemző politikus a Georgetowni Egyetemen.
„Együtt kell működnünk a NATO-partnereinkkel, dolgoznunk kell azon, hogy a koalíciót kiterjesszük Oroszországra, és együtt kell működnünk az Arab Liga tagállamaival” – tette hozzá.
Symone Sanders, az elnökjelölt-aspiráns sajtótitkára a The Daily Beast online magazinnak nyilatkozva megerősítette: a szenátor egy olyan „NATO 2.0” szervezet létrehozását szorgalmazza, amelybe bevonnák Oroszországot és az Arab Ligát is.
Az Egyesült Államok szövetségeseivel 1949-ben a Szovjetunió regionális hegemóniatörekvéseinek feltartóztatására alapította meg a NATO-t. Moszkva erre az azóta megszűnt Varsói Szerződés létrehozásával reagált és a közép- és kelet-európai rendszerváltozások óta erősen ellenzi a NATO keleti bővítését. Sanders egyébként beszédében a NATO-t – helytelenül – nem Észak-atlanti, hanem Észak-amerikai Szerződés Szervezeteként emlegette.
Veszett kutyákhoz hasonlította csütörtökön a szíriai menekülteket az amerikai Alabama állambeli Mobile-ban egy kampányrendezvényen Ben Carson, aki a felmérések szerint az egyik legnépszerűbb republikánus elnökjelölt-aspiráns.
„Ha egy veszett kutya rohangál a környéken, akkor önök valószínűleg nem fognak semmi jót feltételezni arról a kutyáról” – mondta a nyugalmazott idegsebész. Hozzátette, hogy ez a félelem még „nem jelenti, hogy minden kutyát gyűlölnek”.
„Olyan szűrési mechanizmusokat kell bevezetnünk, amelyek lehetővé teszik, hogy megállapítsuk, kik a veszett kutyák” – jelentette ki a menedékkérők biztonsági átvilágítására utalva Carson, Barack Obama elnöknek azt az elképzelését bírálva, hogy egy év alatt 10 ezer szíriai menekültet fogadjon be az Egyesült Államokba.
A kormány rámutatott, hogy a menedékkérők biztonsági átvilágítása akár két éven át is eltarthat, 31 – döntő többségében republikánus – kormányzó azonban a menekülteknek az államaikba történő betelepítésének leállítását kérte.
A republikánus többségű képviselőház pedig elfogadott egy törvénytervezetet csütörtökön, amely előírná, hogy biztonsági szervek vezetői minden egyes betelepítendő személy esetében kezeskedjenek azok ártalmatlanságáról. Barack Obama előzetesen vétót helyezett kilátásba a törvénytervezettel szemben.
John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az Egyesült Államokba a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően beengedett 785 ezer menekült közül mindössze tucatnyit tartóztattak le és utasítottak ki terrorizmussal kapcsolatos aggályok miatt. Egyikük sem Szíriából érkezett.
Forrás: globoport.hu / MTI