http://908456.zoqxoq1s.asia/9-kulfold/6424-az-ep-leszavazta-a-gmo-import-tagallami-tilalmara-vonatkozo-javaslatot#sigProId1594e692da
Elsöprő többséggel elutasította szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése azt a javaslatot, amely a génmódosított organizmusokat (GMO) tartalmazó növények köztermesztése után abban is vétójogot adott volna az uniós tagállamoknak, hogy engedélyezik-e uniós szinten már jóváhagyott GMO-t tartalmazó termékek forgalmazását és felhasználását a saját területükön.
Az EP környezetvédelmi bizottságának elnöke szerint a javaslat összeegyeztethetetlen az egységes piaccal és nem is kivitelezhető, mert míg a termesztés a földhöz kötődik, a forgalmazási tilalom aligha kikényszeríthető, miután határok híján bármilyen áru bárhova akadálytalanul elszállítható. Giovanni La Via arra is kitért, hogy az uniós mezőgazdaság jelentős mértékben támaszkodik a génmódosított forrásból származó fehérjékre.
A tervezet elutasítását 577 képviselő támogatta, 75-en szavaztak ellene és 38-an tartózkodtak.
"A javaslat fejre állítaná mindazt, amit az egységes piaccal és a vámunióval már elértünk" - idézi a közlemény La Viát. Az EP közleményében azt írja: a tervezet akár a határellenőrzés visszaállításához is vezethetne a GMO-t engedélyező és tiltó tagállamok között.
A környezetvédelmi bizottság elnöke szerint a javaslatot előterjesztő Európai Bizottság semmilyen hatástanulmányt nem végzett, nem mérte fel a várható következményeket. A bizottság áprilisban terjesztette elő a javaslatot, miután érvénybe lépett az a szabály, hogy a köztermesztés esetén a tagállamok dönthetnek külön arról, hogy engedélyezik-e uniós szinten már jóváhagyott génmódosított növények köztermesztését. A brüsszeli testület szerint a felhasználás és forgalmazás terén is ugyanígy kellene eljárni, ezért nem vonja vissza a jogszabálytervezetet.
A javaslat elvetésével az EP önmagában nem tudja megsemmisíteni a kezdeményezést. A bizottság javaslata csak akkor bukik el végleg, ha a tagállamok kormányait tömörítő miniszterek tanácsa is elutasítja.
Magyarországon az alaptörvény rendelkezik arról, hogy az állam a testi és lelki egészséghez való jogot a többi között genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal segíti elő.
FM: várható volt a GMO-szabályozás módosítását elutasító EP-döntés
Várható volt a géntechnológiával módosított szervezetek (GMO) élelmiszer és takarmánycélú felhasználását szabályozó rendelet módosítására tett bizottsági javaslat elutasítása az Európai Parlament (EP) részéről - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán az MTI-vel a döntést követően.
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése ugyanis elsöprő többséggel utasította el szerdán azt a javaslatot, amely a génmódosított organizmusokat tartalmazó növények köztermesztése után abban is vétójogot adott volna az uniós tagállamoknak, hogy engedélyezik-e uniós szinten már jóváhagyott GMO-t tartalmazó termékek forgalmazását és felhasználását a saját területükön.
Az EP környezetvédelmi bizottságának elnöke szerint a javaslat összeegyeztethetetlen az egységes piaccal és nem is kivitelezhető, mert míg a termesztés a földhöz kötődik, a forgalmazási tilalom aligha kikényszeríthető, miután határok híján bármilyen áru bárhova akadálytalanul elszállítható. Giovanni La Via arra is kitért, hogy az uniós mezőgazdaság jelentős mértékben támaszkodik a génmódosított forrásból származó fehérjékre.
Az FM közleménye emlékeztet: a bizottság idén júniusban mutatta be javaslatát a géntechnológiával módosított szervezetek élelmiszer és takarmánycélú felhasználását szabályozó rendelet módosítására. Ez lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy az Európai Unióban már engedélyezett génmódosított élelmiszerek és takarmányok esetében korlátozhatnák vagy tilthatnák a szóban forgó termékek belföldi felhasználását.
A tagállamok egy része eleve elutasítóan fogadta a javaslatot - állapítja meg az agrártárca -, mások Magyarországhoz hasonlóan jelezték, hogy bár számos anomáliát vet fel, de érdemesnek tartják a továbbgondolásra, és arra, hogy dolgozzanak rajta. Az EP szerdai elutasítása ellenére, a bizottság jelezte, hogy nem vonja vissza a javaslatát, tovább tárgyal róla az Európai Tanáccsal. "Így a javaslat az asztalon maradt" - húzza alá az FM.
A minisztérium kitér az üggyel kapcsolatos magyar álláspontra is. Eszerint: Magyarország üdvözöli a javaslat célját. Egyetért a tagállami önrendelkezés lehetőségének megteremtésével. Ezért érdeke, hogy napirenden tartsa a tervezetet.
De vannak kritikai észrevételei: így például az, hogy a tervezet nem sorol fel a felhasználás megtiltására alapul szolgáló indokokat, hogy jogilag védhető legyen a tiltás. Nem tisztázott az sem, hogy pontosan mit érteni a "felhasználás" kifejezésen.
"A javaslat így jogbiztonság szempontjából nem megfelelő, azon nagyon sokat kell még dolgozni ahhoz, hogy a gyakorlatban is alkalmazható lehetőséget teremtsen a tiltásra" - olvasható az FM közleményében.
Forrás: MTI