Jelzésértékű, hogy a politikus a látogatása első napján nem az amerikai fővárost keresi fel. Xi Jinping (Hszi Csin-ping) kínai elnök útjának első állomása Seattle lesz, ahol a Szilícium-völgy legnagyobb konszernjeinek vezetőivel találkozik. A menedzserek között lesz Bill Gates, valamint az Apple, a Google, a Facebook, az IBM, a Cisco Systems és az Über első emberei.

A látogatást pikánssá teszi, hogy Barack Obama amerikai elnök éppen a múlt héten jelezte: elgondolkodik a Kína elleni gazdasági szankciók bevezetésén és az ázsiai államot hackertámadások támogatásával, valamint ipari kémkedéssel vádolta meg. A vádakat Xi Jinping visszautasította és közölte, hogy az üzleti titkok kibertérben való ellopása, illetve a kormányzati hálózatok elleni hackertámadások egyaránt illegálisak. Az ilyen esetek bűncselekmények, s azokat a hatályos törvények és nemzetközi egyezmények alapján kellene büntetni.

A látogatás során téma lehet az amerikai társaságok elleni kínai politika is. Kína fontos az Apple, a Google és a többi óriáscég számára, hiszen óriási piacot jelent. Az Apple bevételének egynegyede már most az ázsiai országból származik. S nem véletlen az sem, hogy a Google is visszatérhet Kínába, míg a Dell öt év alatt 125 milliárd dollárt fektetne be és a "Kínában, Kínáért" elvet akarja követni. A Facebook és a Twitter viszont 2009 óta blokád alatt vannak az ázsiai államban.

A hét elején írtunk arról, hogy az USA és Kína korlátozná a kibertámadásokat. A lépés ugyanakkor kizárólag a közművek, az erőművek, a bankrendszer, az áram- és a mobiltelefonos hálózatok, illetve a kórházak belső hálózatai ellen végrehajtott akciókat érintené. Az erről szóló megállapodást azután hozhatják nyilvánosságra, hogy a kínai elnök a héten Washingtonba látogat.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 746 417 megtekintés

Videó: 52 382 958 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493758

Jelenleg az oldalon

88
Online

Interreg CE1013 REFREsh