Moszkvát aggasztja a dzsihadista terrorcsoport növekvő befolyása.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden azt mondta, köztudott, hogy Oroszország korábban többször is a legmagasabb szinten fejezte ki aggodalmát az Iszlám Állam növekvő befolyása miatt, és amiatt, hogy a csoport folyamatosan növeli az ellenőrzése alatt tartott területeket Szíriában és Irakban. A szóvivő hozzátette, a Kreml mindenkit együttműködésre szólít fel.

Peszkov megjegyezte, hogy egyelőre korai lenne részleteket elárulni Oroszországnak az IÁ-val szembeni fellépéséről szóló terveiről, mivel Moszkva jelenleg partnerei válaszát várja. “Minden az együttműködés módjától függ” – szögezte le, és megjegyezte, hogy a nemzetközi közösség koordinálatlan műveletei csupán rontanak a helyzeten, különösen Szíriában.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn amerikai kollégájának, John Kerry-nek azt mondta, hogy Oroszország a terrorszervezet ellen egy “közös front” létrehozására törekszik. A tárcavezetők dohai találkozóján Lavrov hangsúlyozta, hogy a szíriai kormány katonái elleni amerikai légicsapások csak tovább bonyolítanák az Iszlám Állam elleni harcot.

A miniszter hozzátette, hogy a terrorcsoport a legfőbb veszélyforrás Szíriában és Irakban, és Moszkva emiatt támogatja mindkét ország kormányát.

Az IÁ tavaly júniusban villámhadjáratot indított a két közel-keleti országban, és jelentős területeket vont ellenőrzése alá. Az Egyesült Államok tavaly óta légicsapásokat vet be a szervezet iraki és szíriai állásai ellen.

Szíriában több mint négy éve dúl polgárháború, amelyben mérsékelt és szélsőséges felkelőcsoportok egymás és a Moszkva által támogatott Bassár el-Aszad elnök ellen is harcolnak.

Forrás: globoport.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 742 636 megtekintés

Videó: 52 381 274 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7492909

Jelenleg az oldalon

15
Online

Interreg CE1013 REFREsh