A tavaly hadrendbe állított lézerfegyver ma már éles bevetésen vesz részt a Perzsa-öbölben. Az eredetileg a hetvenes években szolgálatát megkezdő, akkor még kétéltű szállítóhajóként legyártott USS Ponce az utóbbi néhány évben azzal vált híressé, hogy őt választották ki az új lézerfegyver hordozójának, ezzel pedig a hajó kapitányának jutott az a megtisztelő feladat, hogy először próbálja ki élesben a fegyverrendszert. A hajó ezekben a napokban a Perzsa-öbölben őrjáratozik, csak idő kérdése, hogy mikor kerül sor az első harci cselekményre.

A Ponce tavaly kapta meg az engedélyt a hadrendbe állításra, aminek eredményeként a Laser Weapon System (LaWS) névre keresztelt platform megjelent az amerikai haditengerészet hivatalos listáján. A tudományos fantasztikus könyvekből és filmekből már régóta ismerhetjük a félelmetesnek és rendkívül hatékonynak megálmodott lézerfegyvereket, ez a fejlesztés azonban az első olyan példány, amely valóban képes bizonyos objektumok elpusztítására (pontosabban azok felgyújtására), méretei miatt pedig a haditengerészet egységei válhattak elsőként annak hordozóivá.

A LaWS több módban üzemelhet, segítségével figyelmeztető fényjátékot produkálhatunk, de koncentrált erejével hatékony fegyvernek bizonyulhat a kisebb drónok és csónakok ellen is. Ezért is eshetett a választás a Perzsa-öbölre, mivel itt a kisebb iráni vízi egységek rendszeresen okoznak kellemetlenséget az amerikai hajóknak, bár többnyire itt inkább erődemonstrációról, mintsem konkrét összeütközésekről van szó. Korábban már videóban is láthattuk, hogy fegyver valóban működik, az eredményt illetően itt nem maradtak kétségek, bár az első éles akcióra még nem került sor – a lézer elsősorban védelmi eszköz, a később megjelenő fejlesztésekkel ez még változhat.

Az éles körülmények között történő használattal további tapasztalatokat szeretnének nyerni, például a pára, a hő, a por, valamint a tengeri környezet esetleges hatásaival kapcsolatban. A 40 millió dollárt kóstáló prototípus hat, kereskedelmi forgalomban is kapható lézerhegesztőt kombinál, a pontos hatótávot azonban nem árulják el.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 746 215 megtekintés

Videó: 52 382 793 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493660

Jelenleg az oldalon

12
Online

Interreg CE1013 REFREsh