Aligha állítható meg az újabb európai fegyverkezési verseny – véli Mihail Rosztovszkij szemleíró.

Még az amerikai katonai költségvetés számára sem elhanyagolható összeg az USA európai katonai jelenlétének fokozására irányuló egymilliárd dollár. Azonban valószínűleg ez az egymilliárd USA-dollár csupán hírmondó lesz, amelyet majd sokkal nagyobb pénzösszegek követnek. A negyedévszázados szünetet követően Európába visszatér az olyan elfeledett jelenség, mint a fegyverkezési verseny.

Az ukrajnai politikai válság kitörése előtt a NATO olyan szervezetre hasonlított, amely jelentős mértékben kedvét vesztette. Természetesen senki sem akarta felszámolni az atlanti szövetséget. Mi több, határait egyre inkább keleti irányba kívánták eltolni. Azonban bármely katonai szövetség létjogosultságát csupán a külső ellenség indokolja. Még néhány hónappal ezelőtt a NATO ezen a téren komoly problémákkal szembesült. Most már ezen problémák a múltban vannak.

A Nyugat az erőszakos ukrajnai fordulat kiprovokálásával Pandóra szelencéjét nyitotta meg. A kontinenst kísértetek – a réges-rég holtnak tekintett politikai előítéletek – tömkelege árasztotta el.

Vajon miért döntött Moszkva a Krím Oroszországhoz való csatlakozása mellett? Mi okból szánták el magukat erre az orosz vezetők, tökéletesen tisztában léve azzal, hogy ezért milyen magas politikai, gazdasági és pszichológiai árat kell fizetniük?

A Kreml szempontjából az efféle lépés kimondottan védelmi jellegű volt. Moszkva arra a keserű következtetésre jutott, hogy ha semmit nem tesz most, akkor a belátható jövőben a Krím vagy az ukrajnai polgárháború egyik harcszínterévé válik, vagy a NATO „felelősségének övezetébe” kerül.

Az uniós országok honpolgárainak tudomásuk sincs arról, ami az oroszok számára nyilvánvaló. Nekik lehetetlen megmagyarázni, hogy a Szovjetunió idején a tagköztársaságok közötti közigazgatási határok egyfajta formalitásnak tekinthetők voltak, és ezeket a határokat a mindenkori vezetőség kénye-kedve szerint módosíthatta.

Európai szomszédjaink szempontjából a krími események lényege az, hogy Oroszország kihasználta a független ukrán állam súlyos helyzetét és elszakította tőle területének komoly részét. És hol a garancia, hogy Moszkva beéri a Krímmel?

Washingtonnak csak előnyére van az európaiak emilyen gondolatmenete. Az amerikai politikai elit szemszögéből Oroszország magatartása az ukrajnai válság idején megbocsáthatatlan. Az amerikaiak megszokták, hogy monopóliummal rendelkeznek a nemzetközi politikai szabályok módosítása terén.

Az amerikaiak logikája szerint Oroszországnak közömbösen kellene figyelnie, hogy gyűrűbe veszik.

Az atlanti szövetség létjogosultsága most Oroszország megfékezésével indokolható.

Azonban Oroszország nem szorul arra, hogy megfékezzék. Oroszországgal ki kell egyezni és együttműködni kell vele.

Európának nincs szüksége újabb fegyverkezési versenyre, de nem hinném, hogy ezt sikerül elkerülni. Azonban minimalizálni kell a fegyverkezési verseny nagyságrendjét – és ez elérhető feladat. Elsősorban véget kell vetni az ukrajnai véres harcoknak.

Megsúghatom, hogy mire kell költenie az Egyesült Államoknak azt a bizonyos egymilliárd dollárt. Folyósítsa ezt a pénzt a Washington forró támogatása mellett rombolásnak kitett Doneck és Luhanszk helyreállítására. Ebből Európának sokkal nagyobb lenne a haszna, mintsem az Egyesült Államok európai katonai jelenlétének fokozására irányuló Obama-tervekből.

Forrás: ruvr.ru