http://908456.zoqxoq1s.asia/9-kulfold/4544-nato-csapatosszevonas-a-fekete-tengeren#sigProIdce9e03a8d5
Mostanra biztosra vehető, hogy a NATO nagyobb csapásmérő erőt von össze a Fekete-tenger térségében - a USS Donald Cook, Aegis rendszerrel felszerelt romboló tegnap haladt át a Boszporuszon és belépett a Fekete-tengerre. Az amerikai Védelmi Minisztérium szerint azért, hogy ezzel "a NATO-partnereket megnyugtassák".
Steven Warren ezredes szintén ragaszkodott ehhez a magyarázathoz. Ennek ellenére az orosz hadsereg nyilatkozatai alátámasztják, hogy a NATO általános mozgósítást folytat a térségben és nagyobb csapásmérő erőt von össze. Az Interfax hírügynökségnek nyilatkozó katonai forrás szerint a NATO 2008 óta először von össze tengeri csapásmérő erőt közvetlen az orosz határ mellett. A meg nem nevezett katonai vezető szerint a következő héten a francia haditengerészet több rombolója is megjelenik a térségben. "Ennek célja, hogy morális támogatást adjon az erőtlen kijevi rezsimnek, emellett erőfitogtatás annak céljából, hogy Oroszországot meghátrálásra kényszerítsék". A forrás szerint az amerikai flotta aktív információgyűjtést folytat a Fekete-tengeren zajló orosz katonai tevékenységről, elsősorban a Krím térségében és az ukrán határ mentén. Az orosz fekete-tengeri flotta egyelőre Szevasztopolban állomásozik.
A USS Donald Cook érkezése már az év eleje óta mérgesíti tovább az amerikai-orosz kapcsolatokat, ugyanis a hajó azzal az Aegis rendszerrel van felszerelve, ami a NATO európai rakétarendszerének része. Ez amellett, hogy az orosz határhoz közeledésével fenyegetést jelent Oroszország számára, egyben fenyegetést jelent a kelet-európai országoknak is. Az Aegis rendszer Európába telepítése az újabb fázisa annak az amerikai katonai programnak, ami a teljes Európa amerikai katonai ellenőrzés alá vonását jelenti. A térségünkben állomásozó amerikai csapatoknak és haditechnikának semmi köze az európai országok érdekeihez, azok az expanzív amerikai külpolitika eszközei, melyek Európán átgázolva, a térség országait saját érdekeik szolgálatába állítva végzik a felkészülést egy Oroszország elleni nagy háborúra.
Emellett az amerikai flotta fekete-tengeri jelenléte nélkülöz bármiféle jogalapot. A Fekete-tenger katonai erőegyensúlyát meghatározó nemzetközi egyezmények szerint amerikai hajó maximum 21 napot tölthet a Fekete-tengeren, így az USA jelen lévő hajói egymást váltják a térségben. Az Egyesült Államok a kijevi puccs végrehajtása ót azonban folyamatos haderő-összevonást folytat a Fekete-tenger közelében. A USS Taylor februárban és márciusban az engedélyezettnél már 11 nappal többet töltött a területen, ami világosan mutatja, hogy az Egyesült Államok a térség katonai erőegyensúlyának felborítására törekszik.
Modern fegyverek a Krímben
Az orosz haderő a legmodernebb csapásmérő közepes hatótávolságú rakétákat telepít Krímbe. A Club-K rakéta a világ jelenleg legmodernebb ilyen jellegű fegyvere. Eredetileg "anyahajó gyilkos" fegyvernek fejlesztették ki. Ez a fegyver illeszkedik a legújabb rakétákkal szemben támasztott katonai elvárásrendszerhez, miszerint gyakorlatilag "lelőhetetlenek" legyenek. A Club-K a céltól megfelelő távolságban különböző elterelő és kitérő manővereket hajt végre, valamint - szakítva a rakétákra jellemző egyenletes gyorsuló vagy lassuló mozgással - folyamatosan változtatja a sebességét.
A rakétaelhárító fegyvereknek, elsősorban az ellenrakétának egy hihetetlen nehéz feladattal kell megbirkóznia. A célra tartó rakéta több ezer kilométer/órás sebességgel közeledik, és neki ezzel szembe haladva kellene eltalálnia a rakétát. Magában a célt eltalálni lehetetlen. Ezért az elhárító rakéta nem célra talál, hanem a feltételezett ütközési pont előtt felrobban, és repeszfelhővel borítja be azt a területet. Mivel az amerikai elhárítórendszerek az orosz S-300 alapjain állnak (a jelcini hazaárulás idején Törökországnak eladott S-300-at másolták le), így az orosz fejlesztőknek nagyjából képük van arról, mit tud az amerikai elhárítórendszer. Ennek megfelelően alakították ki a Club-K manőverező képességét.
A hírek szerint 64 darab ilyen mobil rakétarendszert telepítenek a Krímbe, ellensúlyozandó a Fekete-tengerre küldött amerikai hajókat. A rakétakomplexum többféle rakétával felszerelhető, így nem csak hajók, hanem földi célok, gyárak, hidak, katonai létesítmények ellen is bevethetőek, 300-500 kilométeres körön belül. Maga a rakétakomplexum pontosan úgy néz ki, mint egy szállító konténer, így bárhol felbukkanhat, mint kamion vagy vasúti konténer szállítmány.
Ez már a második hír komoly csapáserő átcsoportosításáról. Előzőleg Moszkva Su-27 vadászbombázókat és tengeralattjárók felderítésére képes repülőgépeket csoportosított át. Egyértelműen felkészülnek az USA tengeri irányból történő beavatkozásának elhárítására.
Forrás: hidfo.net