http://908456.zoqxoq1s.asia/9-kulfold/4281-a-mobilitas-onmagaban-nem-oldja-meg-a-munkanelkuliseget#sigProIdc58c3d5969
Az Európai Unióban komoly problémát jelentő ifjúsági munkanélküliséget nem oldja meg önmagában a munkaerő mobilitása, ehhez helyi és nemzeti erőfeszítésekre, a gazdaság serkentésére van szükség - mondta csütörtöki római sajtótájékoztatóján Andor László foglalkoztatáspolitikáért felelős uniós biztos.
A biztos, aki ismertetése szerint az évet az Athénben és Rómában az EU-elnökséget 2014-ben betöltő két tagállamban a munkanélküliségről és a szegénységről folytatott találkozókkal kezdte, kijelentette: az állás nélküli fiatal generáció szenved. Ez nem egyéni, hanem európai méretű gazdasági, politikai és társadalmi probléma. Ugyanakkor hangsúlyozta: az EU elégséges forrást biztosít a fiatalkori foglalkoztatottság erősítésére. Ez a következő két évben összesen 6 milliárd eurót jelent azoknak a tagállamoknak, ahol a fiatalok munkanélkülisége túllépte a 25 százalékot.
Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet a fiatalkori munkanélküliséggel szemben tavaly februárban elindított Ifjúsági Garancia (Youth Garantee) programra, amelynek célja, hogy a 25 év alatti állás nélküli fiatalok négy hónapon belül munkapiaci lehetőségre találjanak. Andor László elmondta, a számos kezdeményezés között az Európai Bizottság a jövő héttől hatékonyabbá teszi az EURES (Európai Foglalkoztatási Szolgálat) állásközvetítő és tanulmányi lehetőségekkel kapcsolatos információs portáljának működését.
A biztos a sajtótájékoztatót követően felszólalt az olasz felső házban, majd Enrico Letta olasz kormányfővel, valamint Enrico Giovannini olasz munkaügyi miniszterrel és Carlo Trigilia területi kohézióért felelős miniszterrel tárgyal Rómában.
Forrás: MTI