http://908456.zoqxoq1s.asia/9-kulfold/3846-bajban-a-google-a-gmail-forgalomba-valo-betekintese-miatt#sigProId3ecef05645
A társaságot azzal vádolják, hogy minden jogi alap nélkül betekint a Gmail szolgáltatáson keresztül elküldött e-mailekbe azért, hogy a felhasználók számára releváns reklámokat mutathasson meg. Mindenki ezt csinálja.
A The New York Times tudósítása szerint a felvetés egyáltalán nem új, azonban a társaságnak ezúttal két ügyben is szembe kell néznie azzal a váddal, hogy a Gmail és a Street View keretében megvalósított adatgyűjtése során túl messzire merészkedett. Az amerikai szövetségi bírók befogadták a kereseteket, így elvileg már semmi sem áll a perek útjában. Alan Butler ügyvéd, az Electronic Privacy Information Centernek dolgozik és úgy véli: a Gmail-ügyben nagyon is sok forog kockán. Szerinte szabályozni kell, hogy a digitális kommunikációt milyen mértékben kell megvédeni a harmadik féltől, vagyis az ügynek komoly hatása lehet más levelezőszolgáltatások működésére is. Eddig számos olyan felhasználó is jelentkezett, akiknek ugyan nincs Gmail-fiókjuk, de a Google gyakorlata miatt úgy érzik, hogy sérült a magánéletük védelméhez fűződő joguk.
Lucy Koh szövetségi bíró, aki korábban a Samsung és az Apple közötti szabadalmi vitában is részt vett, elutasította a Google 43 oldalas beadványát, amelynek célja az volt, hogy ne induljon jogi eljárás az ügyben. Az óriáscég a keresetében többek között azzal érvelt, hogy "normális vállalati gyakorlatot" akarnak bűncselekményeknek beállítani és szerintük a jogi háttér a múltban rekedt, képtelen tartani a tempót az új technológiákkal. Maga a levélszkennelési folyamat automatikus és egyetlen személy sem ellenőrzi. Emellett feltűnést keltett a Google ügyvédjének az a kijelentése is, hogy a Gmailt nem használóknak számolniuk kell azzal, hogy leveleiket más szolgáltatók fogják majd átvizsgálni.
A GMail ügynek azért is lehet nagy hatása, mert mivel közel félmilliárd ember használja egy elmarasztaló ítélet esetében a bírság hatalmas lehet, és persze a Yahoo és a Microsoft tevékenységét is befolyásolni fogja. A Microsoft egyébként már 2004-ben felhívta egy reklámban a figyelmet rá, melyben egy Google-alkalmazott emberek leveleit olvassa. Ennek ellenére a Google nem változtatott a dolgon, és olyan reklámokat vezettek be, melyek megtévesztően hasonlítottak egy normál levélre.
Forrás: sg.hu Kattintson ide...