http://908456.zoqxoq1s.asia/9-kulfold/3788-nem-lesz-obama-rohani-talalkozo#sigProId0756ea04c5
A teheráni külügyi szóvivő szerint még nem jött el az ideje a csúcsszintű megbeszélésnek.
Korábban Hassan Rohani többször is célzott rá: kész lenne személyesen is találkozni Obama elnökkel, aki szintén részt vesz az ENSZ közgyűlésén. Amerikai részről sem zárták ki ezt a lehetőséget, igaz nem is valószínűsítették a találkozót.
Most azonban kiderült, hogy nem lesz New Yorkban Oabama-Rohani találkozó. Az iráni külügyi szóvivő azt mondta, hogy még nem jött el az ideje egy ilyen szintű találkozónak. Kiderült, hogy a két külügyminiszter sem folytat négyszemközti megbeszélést. De John Kerry is ott lesz azon az informális tárgyaláson, amely a hatok külügyminiszterei és az iráni diplomácia vezetője között zajlik majd New Yorkban, a tervek szerint csütörtökön.
A BT öt állandó tagállama és Németország képviselői már régóta tárgyalásban állnak Iránnal az atomprogramról, de a megbeszélések eddig eredmény nélkül zárultak. Hassan Rohani azonban változást ígért. Irán és a hatok következő hivatalos tárgyalási fordulója októberben lesz Genfben.
Irán továbbra is állítja, hogy jogában áll a békés atomprogram folytatása. De hogy ezen elvi álláspont fenntartása mellett hajlandó-e gyakorlati kompromisszumokra, például ellenőrök beengedésére, az majd csak az októberi tárgyalás során derül ki.
Forrás: asiaport.hu