Pozitívan értékelik a kínai sajtó által megkérdezett szakértők John Kerry amerikai külügyminiszter pekingi látogatását, amely véleményük szerint a kínai-amerikai kapcsolatok jelentős javulását hozhatja.

A Global Times központi lap hétfői számában arról ír, Kerry látogatása a kétoldalú kapcsolatok újrahangolását hozta magával.

Az újság Csao Jong-senget, az amerikai Johns Hopkins Egyetem szakértőjét idézi, aki szerint az amerikai külügyminiszter látogatása korábbinál könnyedebb légkörű kapcsolatokat vetít előre, s nemcsak a kétoldalú, de a regionális viszonyokat is alapul véve. Csao szerint az új partnerség alapját a növekvő gazdasági versengés és a csökkenő katonai konfliktusok jelentik majd, s annak kulcsszava a bizalom lesz.

A lap Han Lejt, a pekingi Carnegie-Csinghua Központ vezetőjét is megszólaltatja, aki szerint a kétoldalú kapcsolatok ugyan kihívásokat is magukban foglalnak, ezek kezelése viszont a viszony javítását is magával hozhatja. Kerry hivatalba lépésével az Egyesült Államok ázsiai régiót érintő külpolitikája nem változott, ugyanakkor Kína fejlődésének feltartóztatása helyett egy mindkét fél számára nyertes szituáció kialakítása lett a cél - véli Han. A látogatás előtt a Global Times még a kapcsolatok alakulásának bizonytalanságáról cikkezett, megemlítve, hogy Hillary Clinton külügyminisztersége alatt a kétoldalú bizalmatlanság jelentős mértékben fokozódott. A lap kommentárjában úgy fogalmazott: a kapcsolatok jövője nagyrészben attól is függ majd, hogy ezt a bizalmatlanságot milyen mértékig lesznek képesek a felek fellazítani.

A Hszinhua a látogatást értékelő cikkében szintén optimizmusának ad hangot. A hírügynökség Si Jin-hungot, a Pekingi Népi Egyetem Amerikai Tanulmányok Központjának vezetőjét idézi, aki szerint az Egyesült Államok kezd rájönni, hogy a kétoldalú párbeszéd elengedhetetlen. A kapcsolatok javításához hozzájárul a Koreai-félsziget jövőjét illető együttműködés és egyeztetés is, de ugyanígy a júliusban esedékes, az új kínai vezetés és a második Obama-adminisztráció közötti első magas szintű stratégiai és gazdasági dialógus is - véli Si.

A South China Morning Post hongkongi lapnak nyilatkozó Tao Ven-csao, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia kutatója azt emeli ki: a kapcsolatok javulásával a korábbiak mellett új, fontos és mind aktuálisabb témák megvitatása is várható, így például a kiberbiztonság és a kínai piacra lépés kérdése.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 746 158 megtekintés

Videó: 52 382 769 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493650

Jelenleg az oldalon

14
Online

Interreg CE1013 REFREsh