Az Európai Uniónak a ciprusi bankbetétek megsarcolását követelő döntése megkérdőjelezte a sziget pénzügyi rendszerének egészét. Egyes szakérők ebben a kapitalizmusnak, mint a szabad-verseny elveire felépülő rendszernek az eszmei krízisét látják.

Többen a bankbetétadó kivetését példátlannak tartják. Mihail Prohorov orosz politikus és üzletember szerint az Európai Unió kinyitotta Pandora szelencéjét, veszélyes precedenst teremtett a bankrendszer tőkésítésével kapcsolatos problémák rendezésére. A példa azért is veszélyes, mert megrendíti a nyugati civilizáció alapját, a magántulajdon sérthetetlenségét.

Ugyanakkor más szakértők szerint nem kell dramatizálni a helyzetet. Andrej Szuzdalcev közgazdász véleménye.

A helyzet jóval bonyolultabb. Tudni kell, hogy Ciprus offshore-övezet az EU egységes pénzügyi térségének keretei között. Az EU abban érdekelt, hogy az összes pénzügyi intézménye egységes szabályok, sztenderdek alapján működjön. Azaz: ne legyen olyan hely, ahol „játszadozni” lehet az adókkal. Másrészt viszont az, ahogy ezt meg akarják oldani, eléggé sajátságos.

Az elemzők rámutatnak, hogy a fejlett országokban évtizedek óta nem volt ilyen furcsa döntés, ami még történelmi mértékkel is elképesztőnek tekinthető. Úgy tűnik, eljött az a pillanat, amikor az európai értékek és az európai érdekek nyíltan ütköznek, és valamelyiket fel kell áldozni. Akkor inkább az értékeket, mint az érdekeket - állítják a szakértők.

Ciprus persze lehet az első fecske a nagy korporációk és az egyszerű polgárok megsarcolásában.A példát követhetik más országok is, ahol alacsony az adó. Elsősorban Svájc, Hollandia és Málta. Az ok pedig, akárcsak Ciprus esetében, az a nyomás, amelyet az EU illetékes szervei gyakorolhatnak.

Lehet, hogy egy offshore-elleni összeurópai kampány kezdetének vagyunk tanúi. Úgy tűnik, hogy amikor az adószint az EU országaiban eléri a kritikus pontot, amely után megindul a tőke tömeges menekülése, nem marad más megoldás, mint lezárni a még meglevő „kiskapukat”. Ciprus csak az első.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 714 721 megtekintés

Videó: 52 368 309 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7490633

Jelenleg az oldalon

12
Online

Interreg CE1013 REFREsh