Az emelkedő bérköltségek és az export lassulása miatt egyre több kínai és külföldi cég telepíti át termelését az ázsiai térség más országába - erősítette meg a China Daily napilapnak a kínai kereskedelmi minisztérium egyik hivatalnoka.

A magát megnevezni nem kívánó hivatalnok úgy fogalmazott: a textil- és ruházati ipar képviselői, valamint a cipőgyártók csaknem egyharmada van nagy nyomás alatt ma Kínában, s hagyta el részben vagy teljesen a kelet-ázsiai országot emiatt. A vállalatok legkedveltebb célpontjai közt a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) tagországai szerepelnek, mindenekelőtt Vietnam, Indonézia és Malajzia.

Liang Si-jü (Liang Shiyu), a kínai textiláruk külkereskedelmi kamarájának vezetője a lapnak megerősítette: jelentős számú termelő helyezte át székhelyét máshová az elmúlt időszakban. Liang szerint ez ugyanakkor magától értetődő jelenség, amely a központi kormány gazdasági struktúraváltást érintő törekvéseivel is összhangban van. A jelenlegi ötéves terv is továbblépésre, a minőség növelésére ösztönzi az exportőröket - emlékeztetett Liang.

A termelőcégek többnyire az emelkedő bérköltségek miatt döntenek a távozás mellett: az elmúlt években a kínai bérek átlagosan 15 százalékkal, a minimálbérek pedig tavaly átlagosan 22 százalékkal, az idei év első hat hónapjában mintegy 20 százalékkal nőttek. A vezetés tervei szerint az évtized közepéig legalább 13 százalékos emelkedés garantálása a cél.

Az egykor az "exportőrök fővárosának" tartott dél-kínai Sencsenben (Shenzhen) jelenleg 1 500 jüan (51 ezer forint) a minimálbér összege, miközben Vietnamban már ennek egyharmadáért is lehet munkaerőt találni. A környező ázsiai országok ráadásul kedvezményes politikákkal, így például olcsó földbérlettel is csalogatják a vállalatokat.

A kérdés nemcsak a kínai, hanem a külföldi vállalatoknak is fejfájást okoz: az Amerikai-Kínai Üzleti Tanács és az Európai Unió kereskedelmi kamarájának üzleti környezetet vizsgáló, rendszeres jelentéseiben évek óta a tagvállalatok leggyakrabban említett problémái közt szerepel. Az olcsó Kína végéről szóló tavaly év végi tanulmányában a Boston Consulting Group nemzetközi tanácsadócég úgy becsülte: a növekvő munkaerőköltségek miatt Kínából az USA-ba visszatelepülő vállalatok akár három millió munkahelyet is teremthetnek 2020-ig.

Forrás: MTI

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Bealkonyulhat a “biorobotoknak” Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 746 870 megtekintés

Videó: 52 383 196 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493807

Jelenleg az oldalon

16
Online

Interreg CE1013 REFREsh