Németország, Franciaország és Európa kilenc másik nagy-hatalmú nemzete elnököt akar választani az Európai Unió számára és véget akar vetni Anglia vétójogának a védelmi kérdésekben, áll a kontinens jövőjére vonatkozó radikális javaslatban.

A 11 ország külügyminisztereinek varsói találkozóját követően, kedden kiadott dokumentumban, a blokk, amelybe az Egyesült Királyság kivételével Európa legnagyobb hatalommal bíró államai tartoznak, az általa elképzelt jövőt körvonalazza Európa számára.

Amellett, hogy egy választott vezetőt akarnak Európa élére, a blokk új védelmi politikát is követel, amit egy új páneurópai külügyminisztérium felügyelne Cathy Ashton bárónő irányításával és ennek „idővel része lenne egy európai hadsereg is”.

Megakadályozandó, hogy egyetlen tagállam képes legyen meghiúsítani a kezdeményezéseket, a dokumentum külön kitér az európai hadsereg létrehozásának brit ellenzésére és a németek vezette csoport követeli, hogy a jelenleg érvényes nemzeti vétójogokat szüntessék meg külpolitikai és védelmi döntések esetében.

A terv elfogadása felhatalmazná ez Európai Uniót, hogy döntéseit ráerőltesse az Egyesült Királyságra, amennyiben egy adott javaslatot a többség elfogad.

A Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Lengyelország, Hollandia, Ausztria, Belgium, Dánia, Luxemburg és Portugália támogatásával készült terv eredményeként igen valószínű, hogy a britek népszavazást tartanak majd arról, hogy tagjai maradjanak-e az Uniónak.

A dokumentum további komoly és sok mindenre kiterjedő hatalom biztosítását javasolja az Európai Parlamentnek és egy parlamenti al-kamara létrehozását tanácsolja az EU-n belül a 17 eurózóna tagállam számára.

Guido Westerwelle és Radek Sikorski, német és lengyel külügyminiszterek, közös nyilatkozatban sürgették az EU elnök megválasztását, aki vezetné és felügyelné a rendszeres EU csúcsokat és akit közvetlenül a páneurópai szavazók választanának meg egy közös, „minden országban azonos napon tartott választás során”.

„Ahhoz, hogy Európa igazán erős szereplő és globális vezető lehessen, erős intézményrendszerre van szüksége,” mondta a két külügyminiszter. „Egy közvetlenül megválasztott elnökre van szükség, aki személyesen nevezi ki saját ’európai kormányának’ tagjait.”

A másik legfontosabb változtatási javaslat, amit a 11 ország szeretne elérni, hogy egy egyezmény elfogadásához legyen elég az EU tagállamok szavazatainak abszolút többsége, tehát mondjuk egy népszavazással eldöntött nemleges szavazat, ne tudja megvétózni az egyezményjavaslatokat.

A dokumentumot José Manuel Barroso múlt heti felhívását követően nyújtották be, aki az EU föderációvá alakítását szorgalmazta, de az Egyesült Királyságban egyre erősödő EU ellenes hangulat és az Unióból való kilépésre vonatkozó népszavazási indítványok ellenreakciója is lehet.

Forrás: idokjelei.hu

Kapcsolódó blog bejegyzés:

Újabb szög a nemzeti szuverenitás koporsójába

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 745 996 megtekintés

Videó: 52 382 718 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493621

Jelenleg az oldalon

17
Online

Interreg CE1013 REFREsh