Szakértői becslések szerint már csak nyolc felnőtt egyed maradhatott a világ legveszélyeztetettebb cetféléjéből, a kaliforniai disznódelfinből egyetlen élőhelyén, a Kaliforniai-öbölben.

A Sea Shepherd környezetvédő csoport kedden közölte, hogy egyetlen példányt sem láttak még mintegy háromtucat idei kihajózásuk alkalmával.  

A Természetvédelmi Világszövetszég (IUCN) tudósai tavaly év végi felvételeket átvizsgálva úgy vélik, nyolc felnőtt egyed és talán egy vagy két borjú még lehet az öbölben, melyet Cortez-tengernek is hívnak.  

A vaquiták azokba a hálókba gabalyodva fulladnak meg, amelyeket a helyi halászok a totoba hal kifogására használnak. A totoba úszóhólyagja Kínában ínyencségnek számít, kilogrammonként sok ezer dollárt fizetnek érte.  

A mexikói kormányt bírálják, amiért részben feladta a halászati tilalmi övezet létrehozásának tervét azon a területen, amelyet a vaquita utolsó ismert élőhelyeként tartanak számon.  

Pritam Singh, a Sea Shepherd elnöke azonban azt mondta, az év elején sok volt a kis halászhajó a tilalmi övezetben, szervezetük és a mexikói haditengerészet együttműködése segített, hogy számukat jelentősen csökkentsék.  

Tavaly a mexikói kormány szakított a zéró tolerancia politikájával a Kaliforniai-öböl felső részében, majd büntetések fokozatos skáláját vezette be a halászhajók ellen.  

A mexikói kormány éveken át a Sea Shepherd hajóira hagyta az illegális halászhálók többségének beszedését, és viszonylag keveset tett a környezetvédők hajóit megtámadó halászok ellen. Becsléseik szerint a Sea Shepherd mintegy ezer hosszú, nehéz hálót távolított el az elmúlt hat évben.  

Tavaly januárban azonban a környezetvédőket arra kényszerítették, hogy hagyják el az öblöt, szilveszter éjjel ugyanis halászok megtámadták és felborították a Sea Shepherd egyik hajóját.  

Ezután a hálók felkutatása és eltávolítása a mexikói haditengerészet feladata lett. A Sea Shepherd hajóit egy évvel a támadás után visszaengedték az öbölbe, jelezhetik, ha illegális hálót találnak, de már nem nyúlhatnak hozzá.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 744 920 megtekintés

Videó: 52 382 261 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493393

Jelenleg az oldalon

15
Online

Interreg CE1013 REFREsh